Méltatlanságra hivatkozva elbocsáthatnák a kismamákat idő előtt
Az LMP szerint mondvacsinált okkal meg lehetne válni a terhes közszolgákról.
Az LMP véleménye szerint az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága olyan módosító javaslatot nyújtott be a közszolgálati tisztviselőkről szóló tervezethez, ami megszünteti a terhes, valamint a szülési, illetve gyermekgondozási szabadságát töltő nők felmentési védelmét.
A párt három képviselője, Ertsey Katalin, Kaufer Virág és Szilágyi Péter az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arról ír, hogy az új közszolgálati törvényjavaslat bevezeti a méltatlanság fogalmát, mint kötelező felmentési okot, anélkül, hogy pontosan meghatározná annak fogalmát.Méltatlan magatartás
A politikusok ezt úgy értelmezik, hogy a jövőben fel lehet mondani annak a közszolgának, aki - akár munkahelyén kívül - olyan magatartást tanúsít, mely munkáltatója szerint méltatlan hivatalához. - Magyarán a közszolgák privát szféráját sem kíméli a Fidesz - fogalmaznak.
Hozzáteszik, hogy hétfőn az alkotmányügyi bizottságon keresztül olyan módosító javaslatot nyújtottak be, ami alapján még a terhes, a szülési szabadságon, a gyermekgondozási szabadságon lévő, valamint a beteg gyermeküket otthon ápoló közszolgák sem lesznek jogosultak a felmentési védelemre.
- Eszerint őket is lapátra lehet tenni egy mondvacsinált méltatlansági okra hivatkozva - hangsúlyozzák az ellenzéki képviselők.
Beteg hozzátartozó ápolása
Arra is felhívják a figyelmet, hogy a kedvezményes felmentési idő nem vonatkozna a betegség miatt keresőképtelen és beteg hozzátartozójukat otthon ápoló közszolgákra sem.
Végül arra is kitérnek, hogy az új törvény jelenlegi formája alapján a sértettek a független bíróságok helyett csak a kormány által delegált tagokból álló Közszolgálati Döntőbizottsághoz fordulhatnak jogorvoslatért.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Hangsúlyozzák: az LMP olyan módosító javaslatokat készített, melyek alapján, ha a gyedről visszatérő munkavállaló igényli, a munkáltatónak meg kell egyeznie vele a rugalmas foglalkoztatás kölcsönösen megfelelő formájáról. Emellett azt is szeretnék, ha két gyermek születése után nem hét, hanem tíz nap pótszabadság járna az édesapáknak.
















