Rossz sorompók, kiégő vonatok: nem bírja a MÁV a nyári rohamot?
Az utóbbi időben is több furcsa eset is történt a MÁV járataival. Nem bírják a forgalmat és az időt?
Szombaton majdnem katasztrófa történt Dunakeszin, amikor két, ellenkező irányba közlekedő vonat ugyanarra a vágányra került, és alig 40 méterre álltak meg egymástól. Ugyanezen a hétvégén Verőcénél kezdett füstölni a kánikulában egy vonat.
Száz utast kellett leszállítani a járatról. Már nemcsak késnek a hazai vonatok, de egyéb hibák is előfordulnak.
Egymással szemben haladó vonatok
A Vác felől érkező vonat vezetője nem vette figyelembe a megálljt parancsoló jelzést, ezért szemben haladt a Budapest felől érkező vonattal.
Eközben a főváros felől érkező vonat váltója rosszul volt beállítva, így nem a megfelelő vágányra érkezett - legalábbis így látja a hétvégi esetet Kertész Ottó, a MÁV Zrt. vasútbiztonsági vezetője, aki a Kossuth Rádió 180 perc című adásában magyarázta el a történteket.
Az esetnek tehát máris két felelőse akad: a jelzést figyelmen kívül hagyó mozdonyvezető és a váltót rosszul beállító forgalmi szolgálattevő. Ugyanakkor többször hasonlóan veszélyes helyzetben egy felelőse sem akad a hibának.
Ősszel is előfordult
Könnyen hihetnénk, hogy az emberi gondatlanság mellett az elavult technika okozza a hasonló malőröket, ám egy tavaly őszi eset bizonyította, hogy egy frissen felújított szakaszon is akadhat hiba. Az Index.hu számára beküldött olvasói képen látható, mennyire közel állt meg egymástól két gyorsvonat Budapest-Kelenföld és Háros állomások között tavaly szeptemberben.
A problémát a vészfékezés utáni káosz csak tovább fokozta. Beszámolók szerint ezután a nyílt pályán veszteglő vonatok utasai mindenféle tájékoztatás hiányában rostokoltak a helyükön. Sokan, megelégelve a meddő várakozást, gyalog indultak el Kelenföld felé, ami a nyílt pályán életveszélyes. A pályahiba még magyarázható azzal, hogy a munkagépek átvágták a kábeleket, ám az utasok cserbenhagyása már védhetetlen.
Nem csak a vasút van nehéz helyzetben. Nézegess képeket az egyre inkább lerobbant állapotú 3-as metrótól!
A kereszteződéseknél is akad néha probléma
Múlt héten küldte be egy olvasó szintén az Index.hu-nak azt a felvételt, amelyen egy újpesti vasúti átjáróban sem a jelzőfények, sem pedig a sorompó nem üzemelt, amikor vonat érkezett a kereszteződéshez. A MÁV akkor a lap kérdésére úgy reagált, hogy egy ritka pályahiba merült fel, amit azóta kijavítottak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem biztos azonban, hogy annyira ritka az a pályahiba. Februárban szintén előfordult hasonló eset, legalábbis a Kisalföld.hu beszámolója alapján úgy tűnik, ugyanaz történt Győrben is, mint Budapesten. A lap olvasója által beküldött fotón jól látható, hogy a vonat megérkezésekor az átkelő fényjelzése és sorompója is működésképtelen.
Kiégett a vonat a kánikulában
Az elmúlt hétvége meglehetősen eseménydúsra sikeredett a MÁV-nál. Verőcén egy utasszállító vonat füstölni kezdett, száz utast kellett leszállítani, majd egy mentesítő járattal továbbszállítani.
Kertész a már említett rádióinterjúban ezt az esetet a hőség számlájára írja, amely szerinte mind a dolgozóikra, mind a berendezésekre negatív hatással volt.
Megkerestük a MÁV sajtóosztályát, mivel kíváncsiak voltunk rá, milyen belső eljárás folyik ilyen esetekben, és mit tesznek azért, hogy minimálisra csökkentsék annak lehetőségét, hogy a fenti helyzetek megismétlődjenek. Az is érdekelt, hogy eddig hány hasonló esetben találták meg a felelőst. A MÁV a következő választ küldte a hétvégi dunakeszi eset vizsgálatával kapcsolatban: "A biztonság fenntartása alapvető cél, ezért is fontos a MÁV Zrt. számára, hogy az eset mielőbbi tisztázásával mód nyíljon a tapasztalatok levonására. A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) és a rendőrség közreműködésével vizsgálat indult az esemény körülményeinek tisztázására, és a felelősség megállapítására. Szíves türelmét kérjük a vizsgálat lezártáig."
Fotó: első kép - Wikipeadia.org/Nyugati_pályaudvar
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- közösségi közlekedés
9 milliárd forintból szemétdomb épült a fővárosban
- budapest
- közlekedés