Novák Katalin után Varga Judit is lemondott: közösségi oldalán jelentette be döntését
Varga Judit is lemondott a kegyelmi botrány után.

Novák Katalin lemondása után Varga Judit országgyűlési képviselő is bejelentést tett, vállalja a politikai felelősséget és visszavonul a közélettől.
Varga Judit lemondott
Novák Katalin az M1 csatornán fél hatkor jelentette be, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztjéről, pár perccel később Varga Judit akkori igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy ő is visszavonul.
"Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott.
A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését.
Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom.
Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is.
Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam.
Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében" - fogalmazta a posztjában.
A héten nagy port kavart, amiért Novák Katalin kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt igazgatójának bűnsegédjét, az igazgatóhelyettes K. Endrét, aki főnöke, V. János áldozatait vallomásuk visszavonására kényszerítette. A kegyelmi kérelmet még Varga Judit akkori igazságügyi miniszter terjesztette fel a köztársasági elnöknek, majd tavaly áprilisban ő is írta azt alá. Ha akkor miniszterként nem írta volna alá Novák döntését, akkor az elnöki kegyelem érvényét veszítette volna. Ha tovább szeretnél olvasni a témakörben, ide kattintva ezt megteheted.
Varga Judit Magyarország igazságügyi minisztereként 2023 júliusáig tevékenykedett, augusztustól az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke volt. A tervek szerint ő lett volna a Fidesz-KDNP listavezetője a júniusi európai parlamenti választáson.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images