Több százezer forintodba kerülhet, ha nem vigyázol! Fokozott veszély várható az utakon a következő hetekben
Figyelmeztetnek a hatóságok!
Fokozott vadveszély várható az utakon a következő hetekben, hívták fel a figyelmet a szakértők.
Vadveszély az utakon
A következő pár hétben a szokottnál is figyelmesebben kell közlekedniük az autósoknak, ugyanis augusztus közepéig tart az őzek párzása. A vadásznyelven üzekedésnek nevezett időszakban az őzek sokkal gyakrabban jelennek meg a közutakon - idézi az Országos Magyar Vadászati Védegylet figyelmeztetését a Dívány.
Évente sajnos több ezer vadgázolás történik, és az ilyen ütközések akár több százezer forintos károkat is okozhatnak. Az őzek a szokásosnál is aktívabbak a párzási időszakban, és jóval nagyobb területen mozognak, akár napközben is.
A faj hazai állománya a becslések szerint nagyjából 369 ezres, ezért július második felétől egészen augusztus közepéig szinte az ország egész területén lehet számítani az állatok felbukkanására a közutakon. Ez fokozott balesetveszélyt jelent, az évi 7400 nagyvadelütés 78 százalékát őzek teszik ki Magyarországon.
És azonkívül, hogy a figyelmetlen autós jó eséllyel kioltja az őz életét, még saját magát is veszélybe sodorja, ráadásul a járműben keletkezett kár is több százezer forintos lehet.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara ezért arra kéri a gépkocsivezetőket tehát, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek a vidéki utakon a következő hetekben.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha betartod a Országos Magyar Vadászati Védegylet hivatalos oldalán olvasható szabályokat, jelentősen csökkentheted a vadgázolás esélyét:
- Indokolt esetben (rossz látási viszonyok, rosszul belátható útszakasz) közlekedj lassabban a megengedett sebességnél!
- Az őz nem jár egyedül: ha egy átszaladt előtted, még mindig ne gyorsíts, szinte biztosan másik is követi!
- Amennyiben a vadelütés elkerülhetetlen, akkor vészfékezz és készülj fel az ütközésre, de semmiképp se rántsd félre a kormányt! Máskülönben letérhetsz az útról vagy átsodródhatsz a szembejövő sávba!
- A vadveszélyt jelző közlekedési táblák ebben az időszakban nem nyújtanak elegendő támpontot a vezetőknek a vad várható felbukkanása tekintetében, hiszen az őzek nem a megszokott rutinjuknak megfelelően mozognak a területen.
Mivel a vadgázolás közúti balesetnek minősül, ezért ilyenkor kötelező értesíteni a rendőrséget. A bejelentés után a hatóság fogja értesíteni a terület kezelőjét vagy tulajdonosát az esetről.
Te is szoktál a mobiloddal fizetni? Akkor erről a változásról mindenképp tudnod kell
Jelentős változás jön hamarosan.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary