Nevetségesen megemelkedtek az árak – Akár egy repülőjegy is kijön ebből az összegből

Taxitarifák

Ezt hozta az új taxisrendelet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Miután 2013. szeptember 1-től bevezették Magyarországon az egységes taxisrendeletet, a tarifák ára is jelentősen emelkedtek.

Már közel egy hónapja ugyanis számos változáson túl egy útért a 450 forintos alapdíjon felül kilométerenként 280 forintot kell fizetni a szolgáltatásért.

Egy repülőjegy ára is lehet

Ez a fix díj azt jelenti, hogy egyik társaság sem tud már kedvezményt vagy törzsvásárlói kártyát adni az utasoknak. Az árak ez alapján a következőképpen alakulnak: 450 forint az alapdíj, 280 forint a viteldíj kilométerenként, és ha várakoznia kell a sofőrnek, az további 70 forintot jelent percenként.

Miután megszűntek a kedvezmények, a repülőtérre sem lehet többé transzferdíjjal utazni. Így, ha valaki például a Széll Kálmán térre hív egy autót, az úti cél pedig a Liszt Ferenc repülőtér, akkor az olyan 6900-7000 forintot kell, hogy fizessen. Ha esetleg még meg is váratja a sofőrt tíz perccel, az további 700 forintot jelent. Ha valaki egy kicsit távolabbról, mondjuk Hűvösvölgyből szeretne taxival kimenni a repülőtérre, az akár 10 ezer forintba is kerülhet.

Az egész rendeletben ebből a szempontból az a legmeghökkentőbb, hogy ebből a pénzből már maga a repülőjegy is megvásárolható, ha például egy kevésbé látogatott várost, egy távolabbi időpontot vagy akciós utazásokat vesz figyelembe az ember. De egy nagyjából öt kilométeres táv a városban is kétszer annyiba kerül, mint szeptember 1. előtt.

Felkapott sofőrszolgálatok

A rendszeresen taxival közlekedők hamar találtak megoldást a problémára. A sofőrszolgálatok ugyanis egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ennek lényege, hogy ha valaki a saját kocsijával indul útnak, de megiszik este egy-két pohár alkoholos italt, ki tudja hívni a sofőrszolgálatot. Ekkor a sofőr megérkezik a megadott címre, és eljuttatja az utast a saját autóján a célállomásra. A sofőr utazását a szolgáltató cég oldja meg.

Képek! Így fog kinézni a Belváros jövőre

Nézegess képeket!

Elolvasom

A sofőrszolgálat árai van, hogy egységesek, például Budáról Budára vagy Budáról Pestre, de van, hogy az alap kiszállási díjon túl Budapestre és vidékre is egységes kilométerdíjat ajánl a cég. Természetesen ez sem olcsó, de figyelembe véve, hogy saját autóval utazik az illető, amiben a saját szabályai uralkodnak, gondolva itt a dohányzásra például, és a legtöbb esetben még kedvezményt is kap, nem kérdés, hogy ezért az árért inkább az utóbbi szolgáltatást választja.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Nem csak az ára változik

A rendelettel nem csupán az egységes tarifát vezették be, hanem az egységes kinézetet és szabályozást is. Előírás például, hogy 2014 augusztusának végére minden taxinak a megadott színkódú sárga és fekete színűnek kell lennie. Az autók színének váltása fokozatosan történik, új engedélyt már csak sárgára színezett autók kaphatnak. Ezen kívül hoztak még előírásokat az autók műszaki elvárásaira vonatkozóan, de számít a környezetvédelmi besorolás, a csomagtartó mérete vagy a járművek kora is.

Ezt is szeretjük