Gyerekenként 163 ezer forint jár
Nem kapkodnak az államkincstár által kibocsátott babakötvény után.
Nagyjából most egy éve, hogy Start-számlát már csak a Magyar Államkincstárnál lehet nyitni.
Az elmúlt egy évben alig 10 ezer új Start-számlát nyitottak, és a bankoktól az államkincstárba átvitt számlák száma is kevés - írja a Világgazdaság.
Nincs elég fiókja az államkincstárnak?
A Magyar Államkincstár közlése szerint 2012. október 1. és 2013. szeptember 24. között 10 011 ilyen számlát nyitottak a gyerekeknek. Ehhez képest korábban körülbelül négyszer ennyit is elindítottak a szülők egy év alatt.
Egy évvel ezelőtt ezenkívül úgy változott a jogszabály, hogy a 2006 előtt született gyerekek számára is elérhető a Start számla, melyen állami támogatással takarékoskodnak a szülők és a hozzátartozók a gyerek számára. Összesen 1228 nagyobb gyereknek nyitottak ilyen számlát.
Valószínűleg a visszaesést az is okozza, hogy a korábbinál lényegesen kevesebb helyen lehet elérni ezt a szolgáltatást, hiszen korábban a bankok és a takarékszövetkezetek is értékesítették. Ehhez képest a Magyar Államkincstár viszonylag kevés kirendeltséggel rendelkezik, Budapesten összesen öt fiókja van, ezenkívül vannak egységei a megyeszékhelyeken és hét nagyobb vidéki városban.
Az államkincstár idén nem egy kulturális és egyéb rendezvényen vett részt a mobil állampapír-értékesítési pontokkal, ahol szintén lehetett Start-számlát nyitni, de ez sem volt különösebben sikeres.
Pedig sokkal kedvezőbbek a feltételek
A bankoknál és a takarékoknál kapható Kamatozó Kincstárjegyből hetente 20-30 milliárd forintnyit is eladnak, közben a Magyar Államkincstárnál kibocsátott Féléves Kincstárjegyből csak néhány 100 millió fogy.
Jelenleg az államkincstárnál 14 659 számla fut, a többi hitelintézetnél pedig augusztus végén több mint 173 ezer számla volt. A bankoktól egyébként összesen 574 gyerek pénzét vitték át az államkincstárhoz.
A magyar állam 2006. január 1. óta minden megszületett gyermek javára a születésének évében meghatározott összegű támogatást biztosít az éves költségvetési törvény alapján, ami a fiatal felnőttek életkezdését könnyíti meg.
Az alaptámogatás a születést követően, egyszeri alkalommal jár, aminek összegét mindig az aktuális költségvetési törvény határozza meg 2014-től. A bevezetés évében ez 40 ezer forint volt.
Amennyiben a család alacsonyabb jövedelemmel rendelkezik, akkor gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. A 2006-ban született gyerekek egyszeri 42 ezer forintot, a 2006 után született gyerekek pedig 44 600 forintot kapnak, így összesen az alaptámogatással együtt 84 ezer és 89 200 forintot.
A 2014-től járó támogatást szintén az éves költségvetési törvény határozza meg. Ha a szülő Start-számlát vezet a Magyar Államkincstárnál, akkor a befizetések után minden évben a befizetett összeg 10 százalékának megfelelő, maximum 6 ezer forint állami támogatást kap.
Az államkincstári számlát még az sem tette vonzóbbá a szülők számára, hogy kedvező kondíciókkal rendelkezik, a Start-számla vezetése díjmentes, a megvásárolható állampapírok hozama pedig általában magasabb, mint a mostani betétkamatok.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Összesen az államkincstári értékpapírszámlákon a gyerekeknek több mint 2 milliárd forint állampapírjuk és 370 millió forintnyi készpénzük gyűlt össze, ami fejenként 163 ezer forint megtakarítást jelent. Ez az összeg azonban az 1700 milliárd forint körüli állampapír-megtakarításhoz képest nagyon alacsony.
Újabb babakötvény-kibocsátás
A Világgazdaság információi szerint hamarosan kibocsátják az új babakötvényt, ami 19 éves futamidejű lesz, és a kamatozása az inflációhoz igazodik majd. Az erről szóló törvénymódosítást még nem nyújtották be az Országgyűlés elé. Azért lenne ez kényelmes megoldás a szülőknek, mert nem kellene figyelniük, hogy a lejáró állampapírok helyett újat vásároljanak.
OLVASD EL EZT IS!
- kormány
- család
Még több pénz a családoknak
- adó
- országgyűlés
A kormány minden ígéretét beváltotta?
- kormány
- belföld