Benyújtották az új kábítószertörvényt: sokkal szigorúbb büntetést kaphat, akinél drogot találnak
Komoly szigorítás jön a drogtörvényben!

Horváth László kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos kedd délelőtt benyújtotta az Országgyűlésbe az új kábítószertörvényt, melynek célja „a kábítószer és az illegális tudatmódosító szerek használatának, terjesztésének és népszerűsítésének teljes felszámolása”.
Új kábítószertörvény
Az már március 31-én, hétfőn is kiderült, hogy az új törvény nem fog különbséget tenni a hagyományos kábítószerek és a szintetikus szerek között, és az utóbbiak használata is bűncselekmény lesz, szabálysértés helyett.
Egy másik fontos változás, hogy a kábítószerrel elkapott személy csak akkor jogosult az elterelés lehetőségére, ha elárulja, hogy kitől vásárolta a drogot.
Elterelésnek nevezik, ha valaki kisebb súlyú, kizárólag csekély mennyiségű kábítószert érintő, fogyasztói típusú drogos bűncselekményt követett el, amiért nem kap büntetést, csak részt kell vennie egy hat hónapos folyamatos „drogkezelésen“.

Az új törvénybe az is bekerült, hogy a hatóságok ideiglenesen bezárhatják azokat az üzleteket, vendéglátóhelyeket, ahol a tulajdonos közreműködésével vagy tudomásával történnek kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények. A bezárás a második rajtakapás után jön, nem lehet kevesebb fél évnél, illetve a bejáratra ki kell majd aggatni egy jól látható táblát a bezárás okáról, írta meg a 444.
A Btk. továbbá kiegészült azzal is, hogy nem bocsátható feltételes szabadlábra az, „aki a kábítószer-kereskedelem bűncselekményt különös visszaesőként követte el”.
A kormány kiterjeszti továbbá a kábítószer-kereskedelem elkövetőire alkalmazható elkobzás és vagyonelkobzás hatályát is. Ezentúl elkobozható minden tulajdon, ami a kereskedelem során felhasználtak: így a szer „szállítására, tárolására alkalmazott járműveket, az illegális anyagok tárolására, feldolgozására, értékesítésére való előkészítésre használt eszközöket és berendezéseket, valamint a tárolásra, feldolgozásra, elrejtésére használt ingatlanokat” is elkobozhatják.
Fontos csomagot hoz a posta rengeteg magyar nyugdíjasnak: ez vele a teendő
Ingyenes csomagot kap rengeteg idős magyar!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary