Tragédiába fulladt a szilveszteri buli: 66-an haltak meg a tűzben
Bulizni akartak, de nem tértek haza.
Nem indult túl sikeresen Thaiföld 2009-es éve, ugyanis alig néhány perccel az új év köszöntése után tragédiába torkollott a Santika Pub szilveszteri partija. 66 ember életét követelte a tűz, a megrázó eseményt pedig minden idők egyik legsúlyosabb diszkóbaleseteként tartják számon.
Szomorú évkezdés
2008 decemberének utolsó napján több mint ezer ember volt hivatalos a Santika Pub nevű szórakozóhely szilveszteri partijára és egyben búcsúbulijára, ugyanis a helyet az új esztendőben tervezték felújítani. A háromszintes épület elsősorban a helyi fiatalok kedvence volt, ám az óévbúcsúztató alkalmából turisták is részt vettek a partin.
A tűz a nagyteremben ütött ki, amikor is - a sors iróniájaként - a Burn nevet viselő zenekar a show keretében alkalmazott tűzijáték kíséretében jelentette be, hogy éjfélt ütött az óra. A helyszínen tartózkodók azt gondolták, hogy a lángok a speciális effekt részei, ezért nem is próbáltak kijutni. Azonban a papír- és műanyag dekorációnak köszönhetően a tűz egyre inkább elharapódzott, és kitört a pánik. Annak ellenére, hogy vészkijárata is volt a szórakozóhelynek, a legtöbben a főbejáraton át akartak elmenekülni, így jó néhány fiatalt taposott agyon a tömeg.
A fejetlenséget csak fokozta, hogy a legtöbben ittasak voltak, így még inkább felülkerekedett a riadalom a józan észen. A tragédiának végül 66 halottja és a 229 sérültje lett - nagyrészt a tolongás, nem pedig a tűz következtében.
Rossz karma?
Néhány nappal a tűzeset után kiderült, hogy a diszkó üzemeltetésével nem volt minden rendben, azonban a rendőrség rögtön kizárta a biztosítási csalás lehetőségét, ugyanis a szórakozóhelynek nem volt érvényes biztosítása. Egyesek pedig úgy tartják, hogy a hely régi bérlői okozták a tüzet - a tulajdonos olyan magasra emelte a bérleti díjat, hogy már képtelenek voltak fizetni, ám azt sem szerették volna, ha az új bérlők nagyobb sikerrel járnak.
A történethez hozzátartozik, hogy a thaiföldi emberek közül sokan tartanak a szellemektől, így azok után, hogy ennyien életüket veszették a balesetben, már senkinek nem kellett a szórakozóhely.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
De létezik egy másik elmélet is, amely a rossz karmát okolja a tragédiáért. A Santika belsejét a szilveszteri buli okán egy templom mintájára, keresztekkel és koporsókkal dekorálták, a zenekart Burnnek hívták, mi több, a buli hivatalos megnevezése Goodbye Party volt. Azok, akik hisznek a sorsban, úgy tartják, hogy valójában egy önbeteljesítő jóslatról volt szó.
Képek: thaiskale.com, hoznews.com, thailandobservers.com, news.sky.com
Szerintetek melyik elmélet helytállóbb?
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- föld
- érdekességek a világból