A történelem 3 legnagyobb átverése

Hogy mi kell a sikeres átveréshez? Egy jó ötlet, a szükségesnél kevesebb információ a közönség számára, na meg egy kis hírverés. Nem árt egy csipetnyi misztikum sem, valamint pókerarc, és már kész is.

Valahogy így születtek tündérek Angliában, és így sakkozott Kempelen Farkas török barátja is anno. Ma már ismerjük a titkok nyitját, ennek ellenére elismerjük: valóban ügyes próbálkozások voltak. A következő három legalábbis kétségtelenül.

Kempelen Farkas híres sakkozógépe

Kempelen Farkas korának egyik leghíresebb feltalálója volt, nem mellesleg pedig elismert közgazdász és igazi polihisztor hírében állt. Az azóta világhírűvé vált sakkozógépe túlmutatott az akkori technikán, ennek ellenére ma már közismert, hogy csupán átverés volt: a török ruhába öltöztetett bábut egy ember mozgatta, aki a sakktábla alatti dobozban rejtőzött el.

Maga Kempelen is többnyire attrakcióként, mintsem komoly mérnöki találmányként értékelte az 1769-ben megépített sakkozógépet - ennek ellenére az mégis zseniális elméről árulkodik. Egyrészt igen komoly szerkezetre volt szükség ahhoz, hogy a belsejében megbújó személy olyan finoman mozgathassa a figurát, hogy az képes legyen egyenként emelgetni a sakkfigurákat. Másrészt meg kell oldania, hogy a sakkozó valahogy értesüljön partnere lépéseiről: erre a célra állítólag egy olyan mágneses jelző szolgált, amelynek segítségével viszonylag pontosan lehetett meghatározni az egyes figurák helyét. Harmadrészt pedig ott volt a világítás kérdése, amelyet akkoriban aligha lehetett volna elektromos izzókkal biztosítani, tudniillik még nem is létezett ilyesmi. Maradt tehát a hagyományos lámpa, amelynek füstelvezetését Kempelen igen okosan oldotta meg: a török divatos pipáján át.

Varázslatos tündérmese évtizedeken át

Elsie Wright és unokatestvére, Francis Griffith évtizedeken át tartották a tündérmesék bűvöletében a társadalom jó részét - egy egyszerű trükkel, na meg néhány kalaptűvel.

1918-ban az angliai Cottingley-ben ugyanis olyan fényképpel álltak elő, amelyet a 16 éves Elsie Wright készített, és amelyen unokatestvére, Francis Griffith látszik, amint az erdőben ül tündérekkel körülvéve. A fényképet előhívó apa nem hitt a képnek, a gyerekek azonban állították, hogy a tündérek valódiak. Sőt, bizonyítékként hamarosan egy olyan fotóval hozakodtak elő, amelyen egy gnóm látszik, ezúttal azonban Elsie társaságában.
A képeknek, velük együtt pedig a tündéreknek hamarosan híre ment, és eljutott a kor népszerű írójához, Sir Arthur Conan Doyle-hoz is - a híres detektív, Sherlock Holmes kitalálójához. Ő szakértők véleményét kérte ki a fényképek valódiságát illetően, ám egyikük sem tudta egyértelműen igazolni a csalás tényét. Így aztán Doyle cikket írt a tündérekről 1919-ben, amely hatalmas visszhangot váltott ki úgy a természetfeletti események hívői, mint a szkeptikusok között. A cikkre a lányok 1920-ban újabb három fotóval reagáltak, amely csak tovább táplálta a tündérek létezéséről folytatott vita tüzét.
A cottingley-i tündérek titkát csupán az 1980-as évek elején fedték fel a lányok: bevallották, hogy papírból vágták ki őket, és kalaptűkkel tűzték az alakokat a fák ágaihoz. Sőt, azt is, hogy az egyik fotón még ki is látszott az egyik tű, ez azonban senkinek sem tűnt fel.

Egy 1 millió évesnek hitt ember

A 19. században még számos tudós igyekezett bizonyítani azt az elméletet, miszerint az ember a majomtól származik, így egy, a majom és az ember közötti kapcsolatot igazoló lelet korszakalkotó felfedezésnek számított - volna.

Sir Arthur Smith Woodwart, a neves paleontológus, illetve Charles Dawson, a kezdő, de elismert régész felfedezéséről 1912. december 18-án az angol napilapok címlapon számoltak be: a két tudós ugyanis ősember maradványaira bukkant a Sussex megyei Piltdown község mellett.

Bizonyítékuk a hírhedtté vált állkapocs és az agykoponya-töredékek összetartozására nem volt, a leleteket mégis úgy kezdték vizsgálni, mintha egy majomember maradványai lennének: az agykoponya emberi voltát a térfogata igazolta, az állkapocs pedig kifejezetten majoméra hasonlított – eltekintve a benne ülő két fogtól.
A lelőhelyen talált további állatmaradványok alapján úgy vélték, a Dawson hajnalkori embere névre keresztelt ősember legalább egymillió éve élhetett.

További maradványok nem kerültek elő, kételyek a lelet hitelességét illetően azonban annál inkább. Ez utóbbit leginkább akkor kérdőjelezték meg, amikor egyre-másra kerültek elő őskori leletek, amelyek egyáltalán nem hasonlítottak a piltdownira. A csalásra végül 1955-ben derült fény, amikor fluorteszttel megállapították, hogy a csontok nem egyidősek, ráadásul az állkapocs egy orangután állkapcsa.
Hogy a csalást kitervelték-e, esetleg a véletlen műve, sosem derült ki, a tudósok ugyanis még azelőtt elhunytak, hogy fény derült volna a valóságra.

• szórakozás
• buktató
• történelem
• Terasz