Több százezer forintot vesz ki képviselői zsebéből a Fidesz

2014-től vége lehet a képviselői álláshalmozásnak. A tét havi több százezer forint politikusonként.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A parlamentben összesen 386 képviselő van, melyeknek mintegy negyede olyan, aki képviselősége mellett valamelyik kerület vagy település vezetői posztját is betölti. Gulyás Gergely, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának tagja bejelentette, hamarosan kezdeményezik az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény módosítását, így 2014-től összeférhetetlenné válhat a polgármesteri és a parlamenti képviselői tisztség.

A módosítás főként a fideszes és a KDNP-s képviselőket érinti, a Fideszben 75 képviselő van, aki polgármester is, a KDNP-ben 11 fő, az MSZP-ben pedig két fő. Az új pártok tagjainak egyelőre nem kell félni a módosítástól, a Jobbiknál eleve tiltott az álláshalmozás, az LMP-ben pedig nincs olyan országgyűlési képviselő, aki polgármesteri pozíciót is betölt.

Ami az adatokból egyértelműen látszik, az az, hogy az országgyűlési képviselői fizetés sok esetben jóval magasabb, mint a polgármesteri bér, így, ha csak ezt nézzük, akkor egyértelműen jobban járnak a politikusok, ha a polgármesteri széket adják fel a képviselői helyett.

Százezrek forognak kockán

Ha a módosítás életbe lép, súlyos döntést kell hozni Debrecen, Szeged, Győr és Hódmezővásárhely polgármesterének is. Kósa Lajos Debrecen polgármestereként havonta mintegy 550 ezer forintot keres, képviselőként viszont már 926 ezer forintot.

Hasonló a különbség Lázár János esetében, aki Hódmezővásárhely polgármestereként 545 ezer forintot keres, képviselőként viszont egymillió forintot. Lázár egyébként igazgatósági tag a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben is, amiért további havi 82 ezer forintot kap.

Ha nem is sokkal, de Lázárnál és Kósánál magasabb polgármesteri fizetést vihet haza Botka László.

Szeged vezetőjének bére 670 ezer forint, képviselői keresete pedig szintén egymillió forint. A legkönnyebb döntés Borkai Zsolté lesz, aki ugyanannyi pénzt kap polgármesteri és képviselői munkájáért is. A bér esetében mindkét pozícióért 591-591 ezer forint.

Kíváncsi vagy, mennyit keresnek a képviselők, és ki az, aki a legjobban jár két pozíciójával? Kattints a táblázatért!

A kerületi vezetőknek is dönteni kell

Nemcsak a nagyvárosok vezetői lesznek dilemmában, a kerületi polgármestereknek is dönteniük kell. Így lesz ez Pokorni Zoltánnal, aki a XII. kerületet igazgatja, Rogán Antallal, aki az V. kerületet, és Tóth Józseffel, aki a XIII. kerületet.

Pokorni Zoltán polgármesterként jobban keres, mint képviselőként, a politikus a XII. kerület vezetéséért 745 ezer forintot visz haza, képviselőként viszont 614 ezer forintot. Pokorni egyébként a Fővárosi Közgyűlésben is tag, amiért újabb havi 546 ezer forintot kap.

Tóth József is jobban jár a XIII. kerülettől kapott fizetésével, polgármesterként a szocialista politikus 592 ezer forintot keres, míg képviselőként 456 ezer forintot. Rogán Antal képviselői fizetése 788 ezer forint, polgármesteri fizetése pedig 632 ezer forint.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ami biztosnak látszik, hogy Lázár János inkább a képviselőséget választja, mint mondta, három letöltött ciklusa után szeretné befejezni a polgármesterkedést, mivel szerinte természetes, hogy 15-20 év után már unják a polgármestert, és ő is unja.

Ezt is szeretjük