Több ezer halott, milliárdos károk az áradások miatt

Bár maga az ember is képes olyan súlyos katasztrófákat előidézni, amelyek megpecsételhetik a bolygó sorsát, a természet ereje mindent felülmúl. Amikor pedig kettéreped a föld, hogy a bolygó forrongó belsejéből kiadjon egy keveset, vagy feltámad a szél, és mindent elsöprő tölcsérként száguld végig a szárazföldeken és a vizeken, nincs mit tenni, mint várni, és imádkozni azért, hogy mielőtt elcsituljon a természet haragja.

Az árvizekkel is ez a helyzet: a víz megállíthatatlanul vonul, és visz mindent, ami csak az útjába kerül - házakat, embereket, állatokat és életeket. A napokban épp hazánkat sújtja az árvíz, de a történelem során számos alkalommal bizonyította be a természet ily módon, hogy a Földön mégiscsak ő az úr.

A johnstowni árvíz

Amerikai Egyesült Államok, 1889. május 31. - 2500 halott 

A johnstowni gát 1838 és 1853 között épült, de sosem használták eredeti céljára. Pennsylvania állam eladta a 22 méter magas, 270 méter hosszú gátat a Pennsylvania Vasúttársaságnak, akik szintén túladtak rajta. A gáttal sok volt a teendő: a végső tulajdonos, a South Fork Club ugyan végzett rajta bizonyos javításokat, de a szükséges összegnek csak töredékét fordították erre. A gát segítségével egy két kilométer széles és 5,6 kilométer hosszú tározót hoztak létre, ami a Conemaugh-tó nevet kapta. Sok mérnök és laikus városlakó éveken át figyelmeztette a klub vezetőjét, hogy a gáttal baj van, javítások lennének szükségesek, de ő nem akart több pénzt költeni erre.

Aztán 1889. május végén heves esőzések kezdődtek, amelynek hatására május 31-én 15 óra 10 perckor a gát átszakadt. Az árvíz 57 perccel később érte el Johnstownt. A 12 méter magas, csaknem egy kilométer széles áradás feltépte a földet és magával sodorta.

A 20 millió tonna víz óránként 65 kilométeres sebességgel csapott le a városra, és gyakorlatilag teljesen eltörölte. Johnstown metodista templomát egyben fölemelte az alapokról a víz, és végighurcolta a völgyben. Az áradás 37 lokomotívot - amelyek egyenként 40 tonnát nyomtak - kapott fel, akárha mozdonymodellekről lenne szó. Egész házakat emelt meg, és egymás tetejére rakta őket, mintha csak gyerekjátékok lennének. Az áradás után az egyik áldozat holttestét Ohióban találták meg, mintegy 160 kilométerrel odébb. Több mint kétezren azonnal meghaltak, és a legtöbben 2500 körülire teszik az áldozatok végső számát, valamint 17 millió dollárra - 1889-es árfolyammal számolva - a kár értékét.

Az 1966-os firenzei áradás

Olaszország, 1966. november 4-5. - 33-200 halott

Az Arno folyó Firenze közepén folyik keresztül. 1966. november 4-én egy egész napos szakadatlan esőt követően kilépett medréből, és elöntötte a várost. A víz autókat, döglött teheneket, bútort és egyéb hihetetlen dolgokat sodort magával, ahogy végighömpölygött az utcákon.
Az árvíz betört a boltokba és az otthonokba. A város tízezer üzletéből hatezer megrongálódott, köztük a világhírű aranyművesboltok is. A firenzei múzeumok, könyvtárak, galériák ráadásul olyan felbecsülhetetlen értékű kincseknek adtak otthont, mint Alessandro Scarlatti eredeti kézírásos zenedarabjai vagy Amerigo Vespucci eredeti iratai.

Úgy becsülik, hogy 1966-ban csaknem kétmillió kötet került víz alá. A víz mellett az olaj is súlyosbította a bajokat. Amikor az árvíz betört a firenzei pincékbe, sok fűtőanyagtartályból kiszabadult az olaj, és a vízzel sűrű, undorító keveréket alkotott.

Számos könyvet, festményt, kéziratot ez a ragacsos folyadék itatott át, és sokat közülük nem is lehetett megmenteni. Az 1966-os árfolyammal számolva az árvíz okozta kár körülbelül 700 millió dollár értékű volt, de a műalkotásokban keletkezett kár felbecsülhetetlen. Firenzében és környékén borzalmas volt a pusztítás. Majdnem ötezer kilométernyi út rongálódott meg, 12 ezer gazdaság megsínylette az áradást, a városban 10 ezer ház dőlt össze, 50 ezer tehén veszett oda, 16 ezer mezőgazdasági munkagép, traktor, kombájn ment tönkre, és ötezer család maradt otthon nélkül. A tehetetlen firenzei városvezetés hat egész napot várt, mire tisztítóberendezéseket hozatott a városba.
A világot megrázták a Firenzében történtek, és egész Európából, illetve az Egyesült Államokból sokan utaztak oda, hogy a helyreállítási munkálatokban, a műkincsek, a könyvek, a kéziratok restaurálásában segédkezzenek. A firenzei napilap, a La Nazione Firenze történelmének leggigantikusabb természeti katasztrófájának nevezte az áradást.

Az 1993-as középnyugati áradások

Amerikai Egyesült Államok, 1993. június-augusztus - 52 halott

Az 1992-es évben az Egyesült Államok középnyugati részén rengeteg eső és hó hullott, és 1993 tavaszára a Mississippi és Missouri menti államokban a talaj telítődött csapadékkal. Júniusban a folyók szintje is magas volt.

E két tényező készítette elő a tragédiát. Június 11-én Dél-Minnesotában esni kezdett, és el sem állt, amíg le nem hullott 30 centiméter csapadék. A következő napokban még csaknem ugyanennyi esett a térségben, és az uralkodó időjárási rendszer nem akart változni.

A nyár folyamán csak esett és esett, a Mississippi rekordmagasságot ért el, és a folyó mentén több helyen megkezdték az alacsonyabban fekvő városok kitelepítését. Missouriban a gyors áradások autókat sodortak el az utakról, és több hektár földet öntöttek el. A Mississippi elárasztotta a kutakat is a folyó teljes hosszán, aminek következtében emberi végtermék keveredett az ivóvízzel. Végig a Mississippi mentén csónakokkal mentették az embereket, a kisvárosok főutcáin ladikok közlekedtek a két és fél méteres vízben.

A nyár végére egyes helyeken több mint 72 centiméter eső esett. Az áradás Minnesotát, Iowát, Illinoist és Missourit érintette a legsúlyosabban - St. Louisnál a folyó több mint két hónapig állt fél méterrel az árvízszint fölött. Des Moines, a 200 ezres iowai város ivóvíz nélkül maradt. A közlekedés és az ipar hónapokra megbénult a Mississippi mentén. Az 1300 gátból 1000 átszakadt. Az áradások nyomán 70 ezer embert telepítettek ki, 50 ezer otthon rongálódott meg, 52-en meghaltak.

Több mint 31 ezer négyzetkilométernyi mezőgazdasági terület ment tönkre. A károkat 15-20 milliárd dollárra becsülik.

Cikkünk megírásában Stephen J. Spignesi 100 katasztrófa című könyve segített.

• történelem
• természeti katasztrófa
• Terasz