Tilos strandolni ezeknél a magyar vizeknél! Brutális bírság járhat érte
Több mint százezres büntetést is kaphatsz, ha nem vigyázol!
A nyári kánikulában a legtöbben vízpartokra vágynak. Magyarországon természetesen a Balaton és a Velencei-tó a sláger, de ezeken kívül is vannak opciók. Ugyanakkor sok olyan tó van, ahol szigorúan tilos a fürdőzés, és komoly bírság járhat érte.
Tilos strandolni ezeken a helyeken
Magyarország a természetes tavai mellett számos olyan bányatóval rendelkezik, amelyek közül sok már első pillantásra ámulatba ejti a kirándulókat. Azt viszont már kevesen tudják, hogy a legtöbb ilyen hazai bányatóban tilos a fürdőzés, tehát aki a tiltás ellenére fürdőzik, szabálysértést követ el, és komoly pénzbírsággal sújtható, írta a HelloVidék.
Bárány Róbert geográfus a portál kérdésére elmondta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rengeteg bányatóval találkozhatunk, azon belül is kiugrik a borsodi régió, hiszen itt meghatározó volt a bányászat. Ez nem jelenti azt, hogy a zempléni régióban ne lennének bőven. A szakember szerint általánosságban elmondható, hogy a bányatavak megléte Magyarországon egy korántsem ritka jelenség.
Azt azonban kevesen tudják, hogy a bányatavak többségében tilos a fürdőzés.
"Aki a tiltás ellenére megmártózik, szabálysértést követ el és 5-től 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A helyszíni bírság összege 5 és 50 ezer forint közötti összeg lehet" - közölte a HelloVidék kérdésére az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.
Mint ahogy fogalmaztak, a változó vízmélység- és hőmérséklet-különbség miatt a bányatavak különösen veszélyesek. Szabadvízi fürdőzés esetén célszerű kijelölt fürdőhelyet választani, mert annak határát a parton minden esetben táblával, a vízben pedig bójákkal jelölik. A fürdés tilalmát vagy a veszélyes, fürdésre alkalmatlan helyeket minden esetben a "FÜRÖDNI TILOS!” tábla jelzi.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ORFK azt is hozzátette, hogy szabad vizeken, folyókon, holtágakon, egyéb vízfelületeken általában megengedett a fürdőzés. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a kiválasztott helyen a fürdést táblával jelölve egyértelműen megtiltották.
A lap kitért rá ugyanakkor, hogy nem minden bányatóban tilos a fürdés. Nagyon sok bányatóban van fürdésre kijelölt hely, ilyenek például Budakalász, Lupa Beach, Dunaharaszti, Kék Horgásztó és Strand, Pócsmegyer, Pázsit tófürdő, Nyékládházi Önkormányzati Strand stb.
8 kristálytiszta vizű strand Budapest környékén: festői partszakaszokon csobbanhatsz
Budapesttől egy karnyújtásnyira vannak ezek a természetes, tiszta vizű strandok.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary