Felháborító! A kormány a hozzátartozókkal ásatná meg az elhunytak sírját
A szociális temetés egyes részletei egészen érdekesekre sikerültek.
Az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottságának május 13-i ülésén elhangzottak alapján a kormány javaslatot tett a szociális temetés rendszerének módosításával kapcsolatban.
A kormány kérésére a Belügyminisztérium költségcsökkentő koncepciót dolgozott ki a köztemetésekkel kapcsolatban - írja az MTI. A koncepció szerint a temetést csak akkor támogatná az állam, ha a temetést kérő személy személyesen részt vállalna a folyamatban. Nevezetesen kiássa a sírhelyet, felöltözteti, felravatalozza a halottat vagy akár be is hantolja a sírt.
A költségek csökkentése
A temettető személyes részvételén túl bevezetnék a szociális temetést, kötelezővé tennék a temetési szolgáltatói árak közzétételét, és az urnák hazavitelét is szigorítanák.
A Belügyminisztérium főosztályvezetője, Papp Magdolna Emese hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb terhet jelentenek a temetéssel járó kiadások. Ennek hatására a minisztérium költségcsökkentő jelentést készített, amit a kormány a február 26-i ülésén elfogadott. Ennek alapján a minisztérium jogszabály-módosításokat dolgozott ki, aminek az egyik legnagyobb változása a szociális temetés bevezetése lenne.
Szociális temetés
A rászoruló hozzátartozók számára ingyenes választási lehetőséget ajánlanának. A javaslat meghatározza a hamvasztás, a szállítás és a hűtés legmagasabb hatósági árát is. Külön parcellákat kellene kineveznie a temető üzemeltetőjének a koporsós és urnás temetkezés számára, az állam a koporsót, az urnát és a sírjelet támogatná.
A szociális temetés feltétele azonban, hogy a hozzátartozó részt vállal a folyamatban, a búcsúztatásban, a halott felkészítésében, urna vagy a koporsó leengedésében. Tehát nem elég a veszteséggel szembenézni, segíthetünk a mosdatásban, felöltöztetésben, koporsóba helyezésében.
Újdonság lenne még, hogy a temetés szolgáltatásának árait kötelezően elérhetővé tennék bárki számára, illetve a fekvőbeteg-ellátás kétszáz méteres körzetében betiltanák a temetkezési irodákat. Az urnák hazavitelét csak akkor engedélyeznék, ha az az elhunyt végrendeletében áll, illetve, ha a temetésre kötelezett nyilatkozik arról, hogy a többi hozzátartozónak biztosítja a kegyeleti jog gyakorlását.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A temetési segély
Eddig a temetési segély egy olyan adómentes szociális ellátás, ami pénzbeli ellátást takar Ezt az önkormányzatok nyújtják a rászorulóknak. Az igénybevétel feltételeit és a lehetőségeket településenként határozzák meg az önkormányzatok, tehát ez nem egységes. Alapvetően az a személy veheti igénybe, akinek a temetéssel járó költségei a létfenntartását veszélyeztetnék, illetve, ha nem volt köteles gondoskodni az elhunyt személyről. A temetési segély összege szintén településenként változik, hiszen nem lehet kevesebb, mint a helyben szokásos, legolcsóbb temetés 10%-a. Amennyiben a létfenntartást veszélyezteti, a temetés teljes költségét állja az önkormányzat.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- támogatás
- aktuális
Ezentúl többen kapnak anyagi támogatást a lakásra
- támogatás
- szocpol
2 millió forint támogatást kaphatsz az államtól: így működik!
- támogatás
- hitel