Mobilkályhájukat a misére is magukkal vitték a középkori emberek: a miniatűr melegítőt télen nagy becsben tartották

A radiátor és a padlófűtés korában, amikor az ablakok már jól szigeteltek, és könnyen elérhetők a meleg ruhák és cipők, egy átlagember számára nem jelent különösebb kihívást a telet átvészelni.

A középkoriaknak azonban nem volt ennyire egyszerű a dolga. Abban az időben mindennapos küzdelmet jelentett az évszak megélése.

Egy okos találmány: egyfajta minikályha

Sandra Alvarez történész szerint az 1300-as évektől az 1800-as évek végéig különösen kemény telek tették próbára az emberek tűrőképességét. Nem csoda, hogy a korban minden lehetséges megoldással éltek, ami csak egy kis meleget is adhatott számukra. Nagyszerű eszközre leltek egy fémből kovácsolt, gömb alakú kézmelegítőben, melyet latin nevén pomum calefactoriumnak hívnak.

A kinyitható gömböcske belső rekeszébe felforrósított szén került. Ahogy a fűtőanyag leadta a hőt, megmelegítette a fémgömböt, mely így, akárcsak egy mozgatható kályha, több óráig is melegen tartotta jövő-menő tulajdonosa kezeit. Azok, akiknek volt, valahányszor  csak hosszabb időre mentek el otthonról,  mindig magukkal vitték melegítőgömbjüket.  Az ötletes eszközök a papok állandó felszerelései voltak, de a misére érkezők is hasznát vették sajátjaiknak a hűvös templomban.

Mivel az eszköz széles körben és hosszú időn át elterjedt volt, világszerte sok ilyet őriznek a múzeumok. Nemcsak leleményességük miatt, de szépségükért is érdemes őket szemügyre venni, hiszen az egyszerűbbek mellett bőségesen akadnak kifejezetten tetszetős díszítésű darabok is. Anyaguk és kialakításuk valószínűleg a tulajdonosuk társadalmi helyzetétől függött.

Ilyenek voltak a középkori telek

A középkor ötletes, évszázadokon át használatos kézmelegítő eszköze ugyan hasznos volt a cudar tél során, önmagában természetesen nem volt elegendő annak átvészeléséhez.

Alvarez szerint az évszak ijesztő időszak volt a középkoriaknak, különösen a kevésbé tehetősek és a szegények számára. Az egyszerű emberek, ha csak tehették, már ősztől fogva készültek a drámai télre. Mindenki igyekezett félretenni abból, amije volt. A gazdálkodók előre gondolkodtak, és spóroltak a szüretelt, betakarított terményekből. Ha azonban valaki egyik napról a másikra élt, vagy az az évi termése nem volt túl bőséges, megvolt a kockázata, hogy akár éhen is hal még a tavasz elérkezte előtt.

A halál a csontig hatoló hideg és a rossz körülmények miatt is fenyegető volt, hiszen ezek emelték a gyakran végzetes kimenetelű megbetegedések, például a tüdőgyulladás kockázatát.

A szakértő szerint a kor emberei otthonaikat kőből épített tűzhelyük segítségével, fával fűtötték. A tűz egy, a tetőn képezett lyukon át szellőzött, de még így is nagyon gyakran maradt füstös a házak beltere. Mivel ez a típusú fűtés nem bizonyult tökéletesnek, ahogy a nyílászárók szigetelése sem, sokan odabent is a kinti ruháikat viselték, hogy melegen tartsák magukat.

Minél több darabot vettek fel, annál jobban bírták a hideget, ezért telente rétegesen öltözködtek az emberek. Ruháik rendszerint gyapjúból készültek, de hogy ne viszkessen tőle a bőrük, alatta vászonöltözetet is viseltek. Ha munka közben megizzadtak, levetették a felső réteget, míg meg nem száradtak, majd később visszaöltöztek.

A téli esték persze akkoriban sem voltak rövidebbek. Alvarez szerint a középkoriak szívesen ütötték el az időt játékkal. Már akkoriban is kedveltek voltak társasjátékok, mint a sakk, vagy az úgynevezett ostáblajáték, melynek még napjainkban is elérhetők modern kiadásai.

A köhögés középkori gyógyszerei

A kemény télben sokan megfáztak, a bajra pedig különböző gyógyhatású keverékeket írtak elő az orvosok. A következő cikkben ilyeneket veszünk sorra.

• középkor
• tél
• hideg
• érdekesség
• történelem
• múlt
• Terasz