Évtizedes tévhit dőlt meg a nőkről! Az emberek 90%-át meglepné, ami kiderült
A nők nyitottabbak az új technológiákra egy felmérés szerint.
A nők jobban érdeklődnek az új technológiák iránt, Magyarországon 32%-ukat érdeklik az újítások, míg a férfiaknál 26% ez az arány a legtöbb korosztályban, ami nagyjából megfelel az európai átlagnak - derült ki a Samsung 18 európai országban, 10 ezer megkérdezett bevonásával készült felméréséből.
A tájékoztatás szerint a nők nagyobb százalékban válaszolták, hogy az élet minden területén élvezik a technológiai vívmányok előnyeit. A legszembetűnőbb a különbség a 16-24 éves korosztályban, itt a férfiak 3%-a és a nők 20%-a mondta, hogy élvezi az új technológiák előnyeit a mindennapokban is.
A felmérésből kiderült, a nők ennek ellenére gyakrabban kényszerülnek füllenteni azzal kapcsolatban, hogy értenek-e bizonyos technológiai szakkifejezéseket. A megkérdezett magyar nők 11%-a mondta, hogy hetente legalább egyszer, de inkább többször előfordul vele ilyesmi, míg a férfiaknál 7% volt ez az arány.
Füllentünk, ha valamit nem ismerünk
Állásinterjún azonban a megkérdezett magyar nőknek már 11%-a mondta, hogy füllentéssel igyekezett tájékozottnak tűnni, míg a férfiak 5%-a került ilyen helyzetbe. Belgiumban a férfiaknak és a nőknek is csak 6%-a próbálta így leplezni hiányos technológiai ismereteit, Dániában az arány még ennél is kisebb, férfiaknál 3%, nőknél 2%. A magyarhoz hasonló adatok interjúhelyzetben Bulgáriában jellemzőek még, itt a férfiak 4%-a és a nők 9%-a füllentett már technológiai tudásáról.
Nyilas Orsolya, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vállalati kommunikációs vezetője tudatta, egyértelmű, hogy a nagyfokú érdeklődésüknek köszönhetően a jövőben a nemi arányok egyre inkább kiegyenlítődnek majd.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Különösen igaz ez Magyarországon a szakértő szerint, amit mutat az is, hogy a magyar nők 8%-a rendelkezik a legújabb technológiai irányt képviselő viselhető okoseszközökkel, így alig vannak elmaradva a férfiaktól, akiknek 10%-a használ ilyen eszközt. Hozzátette, ez a különbség az egyes nyugat-európai országokban sokkal szembetűnőbb: 10% és 2% Ausztriában, illetve 9% és 2% Hollandiában, a férfiak javára.
A felmérést 2016. március 16. és április 1. között brit, osztrák, belga, bolgár, német, dán, finn, görög, magyar, olasz, portugál, holland, norvég, lengyel, spanyol, román, svéd és svájci felnőttek online megkérdezésével végezték. Néhány adat a Lightspeed GMI egyik tavaly végzett kiegészítő kutatásából származik, amely során 18 ezer 16 év feletti felnőttet kérdeztek meg online 2015. április 21. és május 18. között - áll a tájékoztatásban.
OLVASD EL EZT IS!