Így szabadíts fel tárhelyet a telefonodon: nem is gondolnál erre a módszerre
Egy kis plusz tárhely felszabadítása könnyebb lehet, mint hinnéd.
Kellemetlen tud lenni, amikor használnád a telefonod kameráját, vagy letöltenél egy alkalmazást, de azzal szembesülsz, hogy kevés a tárhely. Bár a legtöbb okoseszköz memóriakártyával bővíthető, a nagy fájlméretek miatt így is könnyen előfordulhat, hogy betelik a készülék.
Ilyenkor több módszert is bevethetsz. Szelektálhatsz a letöltött fájlok között, kigyomlálhatod a galériát, vagy törölheted az appok gyorsítótárát és a kuka tartalmát. Van azonban még egy kategória, ami helyet foglal, és talán nem is gondolnál rá a selejtezés során: a szöveges üzenetek.
Tárhely felszabadítása sms-ek törlésével
Manapság az ingyenes, internetalapú csevegőalkalmazások korában kissé háttérbe szorult a fizetős, rövid szöveges üzenet, vagyis az sms. Sokan már főleg csak ünnepekkor, vagy net hiányában küldenek ilyet, a bejövő üzeneteik nagy részét pedig leginkább a belépési azonosítókódok, futárszolgálatok üzenetei és számlaértesítők teszik ki.
Az sem kizárt, hogy ezek az üzenetek olvasatlanokként pihennek a telefonodon, hiszen az értesítési sávot lehúzva már az előnézetből is gyakran kiderül a hasznos információ, majd ezt nyugtázva el is tünteti az ember. Bár igaz, hogy egy sms nem nagy méretű, de ha ezek évek óta halmozódnak gondozatlanul, már egészen számottevő helyet foglalhatnak el.
Érdemes átgörgetned tehát a szöveges üzeneteidet, és törölni a pár percig érvényes kódokat, a nem fogadott hívások értesítőit és az ezekhez hasonló, pillanatnyi hasznos információt tartalmazó sms-eket. Ha biztos vagy benne, hogy egyetlen olyan üzenet sincs a telefonodban, amit megtartanál, akár egyszerre is törölheted az összeset.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Androidos telefonon nyisd meg a Beállításokat, majd az Alkalmazások pontból válaszd ki az sms-küldő appot - gyakran Csevegések vagy Messages néven található -, majd a Tárhelyen belül válaszd ki az Adatok törlése opciót. A művelet nem visszavonható, így csak akkor végezd el, ha biztos vagy benne, hogy nincs szükséged egyik sms-re sem.
iOS-en szintén a Beállításokat kell megnyitni, majd kikeresni az Üzenetek beállításai opciót. Az Üzenetek megőrzése lehetőségnél érdemes a 30 napot választani - ezt követően törlődnek az sms-ek -, majd jóváhagyni a korábbi üzenetek és mellékletek törlését.
Egy rejtett trükk a telefonodon, ami megváltoztatja az üzenetküldési szokásaidat
Tudod, hogyan küldhetsz időzített üzenetet a telefonodon?
ElolvasomFotók: Getty Images