Döbbenetes mit találtak egy kétéves kislány Happy Meal-es dobozában: nyomozás indult az ügyben
Nem ilyenfajta meglepetésre számítottak.
Nagy meglepetés ért egy michigani családot, amikor belenéztek a família legfiatalabb tagjának szánt Happy Meal menü dobozába a McDonald's-ban.
A meglepetés azonban egyáltalán nem volt kellemes. A dobozban ugyanis nem egy szokásos játék rejtőzött, hanem valami egyáltalán nem odaillő.
Tapétavágót találtak a Happy Mealben
Az ember nagyjából tudja, hogy mire számítson, ha kinyit egy Happy Meal-es dobozt a McDonald's-ban. Lesz benne valami finomság és egy játék a gyereknek. Egy michigani család viszont valami egészen mással találkozott egy helyi McDonald'sban. A család legfiatalabb tagjának vásárolt dobozban ugyanis egy tapétavágó, vagy más néven sniccer rejtőzött, számolt be a WXYZ hírcsatorna.
Dawn Paret, az anyuka egy Facebook-bejegyzésben osztotta meg a hihetetlen történetet, és vonta felelősségre a gyorséttermet.
A nő ezután elmondta a WXYZ-nek, hogy a kétéves kislánynak szánt dobozt a lány hétéves nővére nyitotta ki, aki a csomagban talált tapétavágót az apukájának adta, mert nem tudta, hogy mi az.
A család értesítette a rendőrséget, és elindult a nyomozás az ügyben. Miután az eset bekerült a tévébe, egy másik Michigan államban élő család is felbukkant, akik szintén találtak egy tapétavágót a Happy Mealjükben, néhány héttel korábban egy másik McDonald'sban.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Nem jutottak szóhoz az orvosok, amikor kiműtötték egy férfi vesekövét: fotókon a döbbenetes operáció
Ilyet még nem láttak a sebészek.
Nem jutottak szóhoz az orvosok, amikor kiműtötték egy férfi vesekövét: fotókon a döbbenetes operáció
Ilyet még nem láttak a sebészek.
ElolvasomKiemelt képünk illusztráció, forrás: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
















