4 kegyetlen szokás a szépségért: volt, amibe sokan belehaltak

Kleopátra szamártejben fürdött, Nofretete mézes pakolást használt azért, hogy megőrizze bőre üdeségét és bársonyosságát.

A szépség a kezdetektől fogva fontos volt a nőknek, és mindent meg is tettek azért, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból - még akkor is, ha ezért pokoli kínokat kellett elviselniük, vagy éppen az életüket kockáztatták.

A következőkben megismerheted a történelem legkegyetlenebb szépítkezési módszereit, és azokat is, amelyekkel a mai napig sanyargatják magukat a nők.

Keskeny derék, cserébe a májért és a belekért

Fűzőket elsőként a 15. században használtak. A vastag pántokból, merevítőkből, halcsontból és szaruból készült merev fűzőt az erős zsinórok segítségével nem ritkán 50-56 centiméteres derékbőségre fűzték, nem hagyva elég helyet a belső szerveknek. A hájat feltolták a mell irányába, illetve lefelé a csípőre, így a nők valósággal keresztbeszelték magukat. A kényelmetlen és kíméletlen, páncélszerű viselet összeszorította a májat, a lépet, a gyomrot, a beleket és a méhet is - a belső szervek az erős szorítás hatására nem ritkán meg is repedtek.

Az 1800-as években egy, a fűző ellen harcoló orvos kimutatta, hogy száz ifjú hölgy közül 43 a túlságosan szorosra húzott fűző okozta betegségektől halt meg, a többiek pedig egész életükön át komoly gyomor-, bél-, lép- és májpanaszokkal küzdöttek.
A méh elszorítása miatt nők tucatjai váltak meddővé, illetve a terhességet is károsította az elfűzés, melyet még a várandósság idején is alkalmaztak az első hónapokban - nem csoda, hogy a fűzőt gyerekelhajtóként is emlegették.

Élősködők fészke, avagy az elhanyagolt parókák

A 18. században a parókaviselet elképesztő méreteket öltött.

A nők és férfiak egyaránt kedvelték a póthajat, illetve a különféle, már-már torony méretű frizuracsodákat - természetes parókából -, melyeket rizsporral is beszórtak, hogy szebbek, mutatósabbak legyenek. Ezeket csak ritkán vették le, ebben is aludtak. Hogy ne veszítsék el formájukat, nem párnára, hanem egy fa lapocskára hajtották álomra fejüket, melyben egy mélyedés szolgált a nyak tartására.

A higiéniára ekkor még igen keveset adtak. A nők csupán havonta csak egy alkalommal, a menstruációjukat követően fürödtek meg alaposan, a férfiak pedig egy évben négyszer-ötször, a jelentősebb ünnepek alkalmával. Nem csoda hát, hogy a csodásan feltornyozott, gyöngyökkel és kis szalagokkal, apró ékszerekkel díszített parókák és a paróka alatti saját haj az élősködők, tetvek kedvelt fészkévé vált.
Hogy az élősködők okozta viszketést enyhítsék, fából művészien kifaragott vagy csontból és fémből formázott kis kaparópálcákat készítettek, és azokkal enyhítették a társbérlők okozta irritáló viszketést.
A csípések fertőzések forrásai is voltak, melyekből gyakran keletkeztek fekélyes sebek, emellett az egész nap viselt paróka alatt nem lélegzett a fejbőr sem, ami a hajhagymák elhalásához és a saját haj kihullásához vezetett.

A tányérajkú nők

Egy afrikai törzsnél, a mursiknál a mai napig él a szokás, mely szerint a hölgyek alsó ajkukban agyagtányért viselnek.

A tányérszájat a mursik ma a szépség jelképeként tartják számon, pedig kezdetekben - a rabszolga-kereskedelem idején - az elrettentés és elcsúfítás eszköze volt: azért találták ki a nők, hogy ne tetszenek a kereskedőknek.

Nemcsak az agyagtányér behelyezése, hanem az ajkak nyújtása is kíméletlen. A fiatal lányok ajkát kicsit bemetszik, majd egy apró fadarabot helyeznek a résbe, amit aztán az évek alatt mindig nagyobbra cserélnek. Így nyújtják kellő méretűvé az ajkakat, hogy aztán a tíz centiméter átmérőjű agyag lapostányért behelyezhessék, amelyet innentől élete végéig büszkén visel a mursi nő.
A primitív higiénia miatt az ajak gyakran elfertőződik, a begyógyulatlan, gennyes sebek pedig maradandóan megbélyegzik a nőket a tányér eltávolítása után is.

Sebhelyekkel ékített test a szépség jegyében

Néhány törzsben a mai napig számtalan, a civilizált ember szemében kegyetlennek tűnő szokás él.

A Dél-Szudánban élő Sillu törzs tagjai például nem másért sebzik meg egymást, minthogy a sebek okozta maradandó hegekkel díszítsék a testüket.
A fájdalmas szépítkezési módot a Szahara peremén élő Nuba törzs tagjai és egyes ausztrál törzsek is előszeretettel alkalmazzák évszázad óta.
A sebhelyeket a férfiak harci elrettentésként és az erő demonstrálása miatt viselik, a nők kimondottan szépítkezés céljából. A homlokon, arcon, háton és egyéb testrészeken apró vágásokat ejtenek, a seb gyógyulását pedig azzal késleltetik, hogy a sebeket újra és újra felvágják, így alakulnak ki a kidudorodó hegek. Gyakran kormot dörzsölnek a nyílt sebbe, amelynek eredményeként a hegek befeketednek, így még feltűnőbbek.

A sebek a fertőtlenítés teljes hiánya miatt számos kórokozó melegágyai. Mivel ugyanazzal a késsel, borotvával vagy más szúró, vágó eszközzel végzik a műveletet, a vérmérgezés és az AIDS igen gyakori ezeknél a törzseknél.

• fertőzés
• bőr
• seb
• érdekességek a világból
• Terasz