
Így szabadítsd meg a bőröd az éjszakázás és az alkohol tüneteitől
Varzsold újra üdévé bőrödet!

Szilveszterkor a három legveszélyesebb tényezőnek teszed ki az arcbőröd. A kialvatlanság, az alkohol és a réteges smink együttesen egy éjszaka alatt képesek a bőrödet petyhüdté és fáradttá tenni.
Tegyél ellene, hogy ne hasonlíts egy egyiptomi múmiára már az újév első napján!Erre számíts
Az óév búcsúztatása során akarva-akaratlanul is kiteszed a bőrödet egy nagyobb megrázkódtatásnak. Az alkoholtól megereszkedik és szürkévé válik az arc, hiszen a szeszes italok fogyasztása miatt a bőr kiszárad. Persze, elsősorban hosszabb időtartam és nagy mennyiségű alkohol fogyasztása esetén számolhatsz komoly károkkal, de azért egy-egy éjszakai dáridó után is előfordul, hogy az arcod megviseltnek tűnik. Ilyenkor a hidratáláson van a fő hangsúly, nemcsak arcpakolás, hanem bőséges folyadékfogyasztás formájában is.
A másik, ami garantáltan visszaköszön a bőrödről az új év első napján: a kialvatlanság. Ahogyan a mondás is tartja, az alvás megszépít. Ha viszont keveset alszol, a bőrödnek nincs ideje rendesen regenerálódni, ezáltal az arcod barázdái sokkal mélyebbnek fognak látszani, ahogyan a színe is veszít üdeségéből. Hogy leszámolj a mindkét tényező okozta károkkal, pihenj le a tévé elé, és kend fel arcodra csodapakolásunkat.
Bőrmegújítás percek alatt
Az alma az egyik legsokoldalúbb gyümölcs nem csak az egészség megóvásában, hanem a bőrápolásban is. Magas gyümölcssav tartalmának hála kíméletesen oldja le az elhalt hámsejteket, illetve a felesleges faggyút is eltávolítja, így a pattanásos bőrre is bátran használhatod. Nem beszélve arról, hogy magas víztartalmának köszönhetően hidratálja is az igénybevett bőrt. A méz fertőtlenít, ezáltal megszabadítja az arcod az összes szennyeződéstől, míg a kamilla nyugtató tulajdonsága egészen frissé varázsol az esti dorbézolás után. A három alapanyag együtt csodákra képes, próbáld ki!
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
Almás-mézes arcpakolás
Hozzávalók:
- 2 evőkanál méz
- 1 alma
- 1 evőkanál kamillatea
Az almát alaposan mosd meg, majd a héjával együtt reszeld le. Főzz egy bögre kamillateát, majd egy evőkanállal keverj az almához. Végül add hozzá a mézet, és a megtisztított arcbőrödre vidd fel a pakolást. 20 perc után mosd le.
Te mivel téríted magához az arcodat?
OLVASD EL EZT IS!
- smink
- szempillaspirál
Így fess füstös szemeket szilveszter éjszakára!
- buli
- parti