Meg fogsz lepődni! Erre a szóra keresett a legtöbb magyar 2012-ben a Google-ban

Erre kerestek rá idén legtöbbször. Gondoltad volna?

Az évente nyilvánosságra hozott, népszerű kereséseket összesítő listákból kiderül, hogy kik és mik keltették fel leginkább az ország érdeklődését, hogy milyen ügyek, botrányok, és mindennapi problémák foglalkoztatták leginkább Magyarországot 2012-ben.

A Google minden év végén bemutatja a keresési toplistákat, az úgynevezett Zeitgeist listákat. A Google a keresőbe világszerte évente beírt több mint 1000 milliárd kifejezést összegzi, az így születő keresési toplisták pedig minden évben tükröt tartanak az egyes országoknak, és az egész világnak.

Google Zeitgeist listák

A népszerű kereséseket kétféle módon mérik. A legtöbbször keresett kifejezések mellett egy összetettebb statisztikai módszerrel a Google az év új kedvenceit, érdekességeit, feltörekvő sztárjait azonosítja.

Ehhez az év megugrott kereséseit szűrik ki, amelyeknél az előző évhez képest a legnagyobb mértékben ugrott meg a keresések száma, úgy, hogy ez a fokozott érdeklődés huzamosabb ideig fent is maradt. A keresési toplisták elkészítéséhez anonim, statisztikailag összesített keresési információkat használnak.

Az internet elterjedésével együtt alapvetően változott meg az információszerzés módja is. Ezt jól jellemzi, hogy egy évtized alatt 450 milliárd féle különböző kifejezésre kerestek rá világszerte a Google keresőben.

Több milliárd Google keresés naponta

Ma már naponta több milliárd keresést indítanak az oldalon. Azonban még így is 100 Google keresésből átlagosan 16 olyan van, melyre korábban még soha senki nem keresett.

A legnőiesebb alkalmi frizurák minden hajhosszra

Nézegess képeket!

Elolvasom

Abszolút toplista

Az abszolút toplista, amely a 2012-ben megugrott kereséseket mutatja be Magyarországon:

  1. Való Világ 5
  2. Olimpia 2012
  3. Megasztár
  4. bérkalkulátor 2012
  5. Éden Hotel 2
  6. Ryanair
  7. Pöttyös
  8. Whitney Houston
  9. Erzsébet utalvány
  10. Bándy Kata

További eredmények

Az abszolút toplistán kívül 14 másik kategóriában is lekérdezték az ország keresési eredményeit. A hazai és külföldi hírességek és sportolók közül a legtöbben VV Verára kerestek rá. Belföldi hírek közül Bándy Kata ügye tartotta lázban az országot, míg külföldi viszonylatban a tragikus sorsú Amanda Todd érdekelte a legtöbbeket. A tinédzser lány azért lett öngyilkos, mert folyamatos internetes zaklatásnak volt kitéve, meztelen képeit feltették a közösségi oldalakra és iskolatársaival is megosztották. Segítségkérését a videómegosztó oldalakon több millión nézték meg.

Politikuskörökből a legtöbb keresést Gyurcsány Ferenc tudhatja magáénak, a mindennapi ügyek témakörében pedig a bérkalkulátor vitte a prímet. Természetesen a politika után közvetlenül a szórakozás témakörét is vizsgálták. Zenés kategóriában a legújabb őrület, nevezetesen Psy Gangnam Style című slágere hódított, míg az online szórakozás kérdéskörében a Dumaragu végzett első helyen. Tévéműsorok közül a legtöbben a Megasztárra kerestek rá.

A legtöbb keresést generáló híresség idén Fluor Tomi volt, a megugrott találati arányok alapján pedig - magyar viszonylatban - szintén VV Vera került az első helyre.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az élet nagy kérdései

Ebben a kategóriában olyan mindennapos tényezőket vizsgáltak, amelyek valóban foglalkoztatják az embereket. Álomfejtés tekintetében a kihulló fogak jelentésére keretek rá legtöbben, mi az? kérdéskörben pedig a szerelem fogalmára voltak a legtöbben kíváncsiak. Úgy tűnik, hogy a kapcsolatok különös jelentőséggel bírnak a lakosság életében, mert a hogyan? kategória győztese a hogyan kell smárolni lett. Végül, de nem utolsó sorban a mémeket vizsgálták, melyek közül elsőként az a bizonyos Hummer végzett, amivel még 2011 januárjában hajtottak rá a befagyott Balaton jegére.

Ezt is szeretjük