Sziget Fesztiválköztársaság – Yeni Raki Roma Sátor

Az egyik legpörgősebb helyszín már évek óta a nemzetközi roma zenei kultúrát felvonultató sátor. (x)

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Idén a Roma Sátor a Yeni Raki előnevet viseli. Az új névadó, Törökország nemzeti italának, a rakinak kedvelt márkája, amit a helyiek The Spirit of Istanbulként aposztrofálnak. Szimbolizálja a különböző és változatos kultúrák összeolvadását, mely annyira jellemző a Roma Színpadra is. A Yeni Raki egy bárral is jelen lesz a helyszínen, teret adva a Sziget Fesztiválköztársaság polgárainak, a különböző nézőpontok és gondolatok szabad áramoltatására.

Roma Színpad állandó programokkal is jelentkezik, ilyen például az Indiából érkező Kawa Musical Circus. A Radzsasztánból érkező cirkusz misztikus-mágikus műsorával a legősibb indiai utcai mutatványosok örökségét folytatja. Előadásuk élő zenével kísért lélegzetelállító cirkuszi mutatványokból, táncból, színházi produkciókból és bábszínházból áll. Az esti koncertek előtt, mintegy étvágygerjesztőként, miközben a cigányzene útjait is bejárjuk, a mogorva cirkuszigazgató és a vidám zenészek évelődése nyomán egy színes mesevilágba kerülünk.

Szintén naponta jelentkezik a Snétberger Zenei Tehetség Központ tanítványainak bemutatkozó koncertje. A központ Snétberger Ferenc roma származású, Liszt-díjas gitárművész szakmai irányításával 2011-től évente 60 tehetséges 12-20 éves roma fiatalnak nyújt lehetőséget zenei tehetségük kibontakoztatására.

A fesztivál induló napján, szerdán a holland Amariszi nyitja a Yeni Raki Roma Sátor programját. A sajátos balkáni hangzású fiatal holland zenekar először játszik a Roma Sátorban. Saját szerzeményeik ötletesen ötvözik a pop-, a reggae és a folkzenei elemeket.

Kultúrák és stílusok találkozása

Az első napon a programot Dj No Sikiriki zárja. A Svájcban élő horvát származású dj visszatérő vendége a Roma Sátornak. Programjában a hagyományos cigány zene találkozik a balkáni hangzással, az elektro az off-beat-tel.

Másnap nyitócsapatként az After Phurikane lép színre. A zenekar létrejöttét komoly etnológiai tanulmány előzte meg, így jött létre az a stílus, amely a régi melódiákat és zenei formákat új köntösbe öltözteti.
Őket követik a Kanizsa Csillagai. Az 1993-ban alakult, a beás cigány zenét talán legautentikusabb tolmácsoló Kanizsa Csillagai együttes a Magyarországon élő cigányok kultúrájából lovári, beás és romungro dalokat ad elő hagyományőrző népi viseletben.

A Fanfara Transilvania igazi fúvósbanda: sok hangszer, igazi nagy család, apa és fia, testvér, unokatestvér, nagybácsi együtt a színpadon.
Péntek koraestére ígérkezik a Harmonia Garden egy fiatal, innovatív, különleges stílusötvözetű, héttagú magyar zenekar. A nem mindennapi Kertben hallhatsz klasszikus slágereket autentikus csárdással, bossa novával, francia manouche swinggel, tangóval és dzsesszel ötvözve.

Hét dzsesszen felnőtt fúvós; balkáni zene esküvőre és temetésre; török és közel-keleti hatás, valamint modern etno jazz: így jellemezhetnénk a Tsigunz Fanfara Avantura névre keresztelt fiatal lengyel csapatot. És mindez egy erőteljes, romantikus szláv zenei alapba ágyazva.
A péntek estét DJ Baxtalo zárja. A néhai Rádió C dj-je jó ismerője ennek a zenei világnak. DJ Baxtalo, azaz DJ Szerencse, budapesti cigány DJ. Stílusa egyéni ötvözése a balkáni népzenének, a tradicionális cigány folklórnak és az elektronikus fúziónak.

Izgalmas zenei élmények

A szombat a Roma Hungaricum zenéjével indul. A cigányzene hangzásvilága és stílusa a városi professzionális zenészek évszázadok alatt kiforrt és generációról generációra fejlődő tudáskincse.
A Vojasa zenekar zenéje igazi örömzene, urbánus világzene, amely főként a magyarországi hagyományos oláh-cigány zenéből táplálkozik, de szerzeményeikben fellelhetőek a pop-rock elemei is.

Két generáció - a legendás cigányprímás, a 65 éves Venzi Takev és a legjobb bolgár beatbox énekes, a 23 éves Skiller - találkozása nagyot robban a közönség előtt. Két másik kiváló zenésszel, Nikolai Ivanovval és Kolio Ivanovval kiegészítve a Balkan Khans formáció zenéje egyszerre kiszámíthatatlan, robbanékony, misztikus és lüktető. Az eredeti hangzást az ének, a billentyűsök, a hegedű, a bolgár duda és a tapan izgalmas harmóniája hozza létre.

Vilnius városa - ahonnan a szombat estét záró Baltic Balkan dj-i származnak - mindig is egy kulturális olvasztótégely volt, megfordultak itt ukránok, baltiak, zsidók, németek, tatárok, britek és cigányok is, mindannyian otthagyva a zenei kézjegyüket, melyet most egy őrült kabaré keretében megtapasztalhatunk.

A fesztivál zárónapján elsőként ezen a helyszínen a világ egyik legkiválóbb cimbalmosaként számon tartott Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band zenéjében gyönyörködhetsz. Az együttes sodró lendületű műsorában tökéletesen megfér egymás mellett a magyar autentikus népzene és a cigánymuzsika, csakúgy mint a különböző balkáni népek zenéje. A kiváló énekes, Balogh Guszti is színpadra áll a produkcióban.
A cseh világzenei szféra egyik legismertebb együttese, stílusuk egyéni és összetéveszthetetlen. A cigány és nem cigány zenészeket egyaránt tömörítő zenekar alapját a hagyományos cigány zene adja, de kikacsintanak más zenei hagyományok felé is.

Szerbia, Guča, rézfúvósok. Ha csak ennyit mondanánk, már elég is lenne ahhoz, hogy mindenképpen meg akarjuk hallgatni a Slobodan Salijevic Orkestart. De a zenakar igazi erőssége az, hogy ugyanolyan jól ismerik és játsszák a hagyományos repertoárt, mint a feldolgozásokat, és mindezt igazi virtualitással adják elő. Olyanok, mint a csiszolatlan gyémánt: tehetségesek, innovatívak és még nem kerültek bele a balkáni zene olvasztótégelyébe.
És a végén újra jön a Baltic Balkan, az utolsó este zárásaként.(%oldalmero(http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=1759478&kampany=2481863&banner=2467960&ord=RANDOM_NUMBER)%)

Ezt is szeretjük