Szex védelemért vagy megalázott csicska

Délután öt óra van, a Rés Alapítvány női éjjeli menedékhelye ekkor még teljesen üres. A szálló vezetője, Buzás Endre - vagy ahogy mindenki hívja, Öcsi - csendben vezet minket végig az épületen.

A menedékhely nem túl nagy, két szint van, ahol télen összesen ötven, nyáron 35 hajléktalan nő tud megaludni. A szálló csak egy éjszakára ad menedéket, állandó helyet nem biztosítanak senkinek. Ettől függetlenül van, aki már hosszú évek óta minden éjszakáját itt tölti. Többen visszajárnak ide, mert itt legalább emberként kezelik őket: a szociális munkásoknak sikerült velük mély, bizalmi kapcsolatot kialakítani.

Az épület belülről leginkább egy munkásszállóhoz hasonlít. A zuhanyzók kopottak, a csapok vízkövesek, a szobákban katonásan állnak egymás mellett a teljesen üres vaskeretes ágyak.

Az ebédlő a pincében van, ahol nagy, szürke kondérban fő a leves. Az asztalokon piros kockás terítők repítenek vissza a múltba: legutóbb húsz éve, az iskolai menzán láttam ilyet.

Nyílik az ajtó

Aztán eljön a hat óra, csöngetnek, elkezdődik a beengedés. Aki későn érkezik, kint marad, ennek ellenére nincs tolakodás az ajtóban, ami a csengetés után azonnal kinyílik.

A kapun ezután negyvenes, ötvenes, hatvanas nők lépnek be, egyetlen gurulós táskával a kezükben. Nincs rajtuk semmi olyan, ami élethelyzetükre utalna: a ruhájuk egy kicsit elhasznált, de nem szakadt, nem koszos.

Ezek a nők tiszták és józanok, némelyikük akár a folyton zsörtölődő néni is lehetne a szomszédból. A beléptetés után az éjjeli menedéken beindul az élet.

A nők egy része zuhanyozni megy, mások mosni. Vannak, akik az ebédlőbe csoszognak le enni vagy tévézni, míg sokan a szociális munkások szobája elé ülnek be, hogy elszívjanak egy cigit.

- Egy betétet kérnék...

A szoba jobb sarkában egy kis asztal áll, tele műanyag poharakkal, amikben átlátszó folyadék és fehér por van: sampon és mosószer kiporciózva, grammonként. Közvetlenül a poharas asztal mellett, az ajtóban folyamatosan áll valaki.

A menedékhelyen a tisztítószerek mellett vitamint és gyümölcsöt is kaphatnak a nők, és mint kiderül, többen élnek is a lehetőséggel. Gyümölcsöt ritkán látnak, a telet viszont valahogy át kell vészelni. Az ajtónak támaszkodva egy harmincas, fiatal nő suttogva annyit mond: én egy betétet kérnék. Láthatóan zavarban van, a betétet sietve a zsebébe rejti. Hiába, egy menedékhelyen még az ennyire intim dolgokat sem lehet titokban tartani.

A menstruációról értesül a férfi szociális munkás, aki a betétet adja, és értesül róla az is, aki a sorban mögötte áll. Még hozzám is eljut az információ, pedig én nem vagyok más, csak egy futó vendég. A betétosztás közben egy rózsaszín arcú, fiatal lányra leszek figyelmes, aki csendben áll a folyosón. Nem dohányzik, nem kér semmit, csak a földet bámulja mérhetetlen szomorúsággal.

- Terhes vagyok

Kata nemrég töltötte be a huszadik életévét, az utcán két napja van. Története tragikus: szülei évekkel ezelőtt meghaltak, ami után intézetbe került, majd onnan kikerülve haveroknál, ismerősöknél húzta meg magát.

Ez egészen hétfőig működött, ekkor mondta neki a barátnője azt, hogy a jövőben már nem lakhat nála. Élete azóta kilátástalan, barátjához nem tud menni, mert a fiú novemberben börtönbe került. És akkor most mi lesz, munkát keresel? - kérdezem tőle, mire azt mondja: hát, az most nehezen fog menni. Terhes vagyok, 13 hetes a pici.

Kata örül a gyermeknek, de egyben fél is. Nyáron már elvesztett egy babát, aki betegen született, és mindössze három hónapot élt. A lány mindezek dacára tele van reményekkel, mint mondja, a terhességet kihúzza különböző szállókon, utána meg már úgyis kiszabadul a barátja, akivel vesznek majd egy lakást, és ott fognak boldogan, hárman élni. Hogy erre honnan lesz pénzük, azt nem tudja megmondani.

Megállt a szíve a Westendben

Miközben Katával beszélgetek, egy másik fiatal lány csoszog el mellettem. Háta görnyedt, tekintete üveges, a szociális munkások ajtajához érve kínlódva keresi a szavakat. Ez a lány is fiatal, mindössze húszéves, és az ő jövője is kilátástalan.

Mint megtudom, ez a lány 14 éves kora óta drogozik. Először csak füvet szívott, később viszont rákapott a heroinra és a nyugtatókra. Legutóbb az egyik bevásárlóközpontból szállították kórházba, mert leállt a szíve, túllőtte magát.

Ennek a lánynak meglehetne mindene: az ő szülei élnek, családi háttere rendezett, még meleg otthon is várná - ha abbahagyná a drogozást. De kérdéses, hogy erre valaha is képes lesz.

Egy szatyornyi gyógyszer

Miután a lány elmegy zuhanyozni, Öcsi az asztal alól egy közepes méretű, lila nejlonzacskót vesz elő, ami tele van gyógyszeres dobozokkal. HIV-fertőzöttek nem szednek annyi bogyót, mint amennyi ebben a zacskóban van. Xanax és Rivotril, mind a 21 éves lányé. Csoda, hogy még él.

- Egyre több itt a fiatal - mondja ki a nyilvánvalót egy 66 éves néni, aki azt állítja, neki van otthona, ő csak azért jár ide, mert nem akarja zavarni a családját. Aztán a szociális munkásokkal beszélgetve kiderül, hogy ez nem teljesen igaz. Ildikó néni valójában heti egyszer mehet haza, akkor is csak egy ebéd erejéig.

Ám még így is ő az, aki a szerencsésebbek közé tartozik, a többieknek ugyanis nemhogy meleg ebéd nem jut, más se nagyon.

A női hajléktalanok élete folyamatos küzdelem. Először is, küzdeniük kell saját magukkal, egy nő ugyanis sokkal nehezebben éli meg a hajléktalanságot, gyermeke, családja, otthona elvesztését. Többen emiatt gyógyszerekkel és alkohollal ütik ki magukat. A tévhittel ellentétben viszont a drogok használata nekik nem élvezet, épp ellenkezőleg: ez egy olyan menekülési útvonalat jelent, mely révén a helyzetükből fakadó feszültséget kezelik. Ez egyébként nem csak a hajléktalan nőknél van így, a súlyos problémákkal küzdő nőkre általában jellemző ez a megoldási mód.

Zaklatás, ütlegelés

A női hajléktalanoknak sokszor küzdeniük kell saját sorstársaikkal is. A viszony közöttük hasonló, mint a börtönökben. Csoportok alakulnak ki, és mindenki tudja, hogy ki kihez tartozik, ki kit véd.

Viták ettől persze még akadnak, sőt, néha az is előfordul, hogy a szóváltás fizikai erőszakba torkollik. A menedékhelyen ilyesmi csak ritkán fordul elő, mivel a szociális munkások nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy ezeket a konfliktusokat és a klikkesedést megelőzzék.

A legnagyobb probléma, hogy a női hajléktalanokat nem csak a nők bántják, gyakori, hogy férfi társaik bántalmazzák őket. Ezt ráadásul természetesnek veszik, fel sem merül bennük, hogy az ütlegelés nem normális. Azt mondják, ez belefér. Viszont az se ér sokat, ha tudatosul bennük, hogy ez nincs rendjén. A bántalmazottak ugyanis nem tudnak hová menekülni, a kör kicsi, azonnal kiderül, hol bujkálnak. Egy hajléktalan férfinak átlagosan egy napba telik egy hajléktalan nőt előkeríteni.

Esetükben a rendőri intézkedés is alig ér valamit, hiszen miután elengedik a férfit, ugyanott folytatja életét, ahol a férfi: az utcán. Néha azonban a nők is tudnak a kívülálló számára érthetetlenül viselkedni. Egyikük például feljelentette partnerét, miután az seprűt nyomott le a torkán. A férfit lecsukták, majd pár hónap múlva szabadon engedték. A nő a börtön kapujában tárt karokkal várta.

Szex védelemért

A verések mellett a hajléktalan nőknek még számtalan megaláztatást kell elviselni. A fiatalabbakat szexuálisan zaklatják, az idősebbeknek pedig az életben maradáshoz kegyetlen kompromisszumokat kell kötni.

Egyedül, nőként túlélni az utcán, az majdnem a halált jelenti. Kell egy férfi, aki megvéd, de itt semmi sincs ingyen, valamit kénytelen vagy cserébe te is adni.

- Ott lakhatsz nálam, megvédelek a többiektől, cserébe viszont heti háromszor meghúzlak, vagy viheted a ruháimat mosni. Az utcán ez így működik. Van, aki a testét adja, míg más cselédkedik, összeszedi a férfi ruháit, és a menedékhelyen kézzel, a saját mosóporos adagját felhasználva sikál és tisztít. Ez ellen saját eszközeikkel megpróbálunk tenni - hangsúlyozza Stanczel Adél, a Rés Alapítvány igazgatója.

Örökbe adják a gyerekeket

Megtudom azt is, hogy a szexnek bizony sokszor nagyon nagy ára van. A hajléktalanok nem szoktak védekezni, így a baj hamar és sokszor megtörténik. Az egyik hajléktalan nőnek például 32 évesen már hét gyereke van. Hogy mi lett a kicsikkel? Örökbe adta őket, mást nem tudott tenni.

Fotók: A képekért köszönet a Rés Alapítványnak!

• társadalmi probléma
• hátrányos helyzet
• tragédia
• kirekesztettek
• Terasz