Éhező szülők, közel 3 millió szegény magyar: szomorú dolgok derültek ki egy friss kutatásból

Lesújtó adatokat közölt az Egyensúly Intézet.

Szegénységkutatás 2024.
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár a tavalyi évhez képest javult a magyarok anyagi helyzete, nagyjából 2,5-3 millió honfitársunk még így is szegénynek tekinthető. Még mindig sokan vannak, akik nem tudják biztosítani a szűkös megélhetéshez szükséges anyagi feltételeket, és a lakosság jelentős részének még egy 100 forintos kiadás is nagyon megnehezítené az életét. Többek között ezek derültek ki az Egyensúly Intézet legfrissebb szegénységkutatásából.

Szegénységkutatás 2024.

Az Egyensúly Intézet legfrissebb szegénységkutatása alapján 2023 nyara óta egy honfitársunknak jellemzően havi nettó 250 ezer forintra lenne szüksége a szűkös megélhetéshez.

Az átlagos megélhetést biztosító jövedelmi szint tekintetében azonban jelentős elmozdulás tapasztalható: a megkérdezettek szerint már havi nettó 50 ezer forinttal többre, vagyis 400 ezer forintra van szükség. 

A megkérdezettek 45 százaléka ugyanakkor nem tudja biztosítani még a szűkös megélhetéshez szükséges anyagi feltételeket sem.

A magyar lakosság felének csökkent a vásárlóereje az elmúlt három évben, amit a megkérdezettek elsősorban az áremelkedésekkel és új kiadások megjelenésével magyaráznak.

2023 áprilisa óta 21-24 százalék között ingadozik azok aránya, akik csak közepes vagy nagy nehézségek árán tudják csak fedezni háztartásuk szokásos kiadásait. 

Emellett a magyarok 31 százaléka érez bizonytalanságot, amikor az anyagi és pénzügyi helyzetére gondol - majdnem minden harmadik lakos költségvetését felborítaná egy váratlan kiadás.

A magyar háztartások 64 százaléka csak kisebb-nagyobb erőfeszítések árán tudja finanszírozni a mindennapi kiadásait.

A válaszadók tizede érzi úgy, hogy jó anyagi körülmények között él: számukra nem okoznak gondot a hétköznapi kiadások, olvasható a kutatásban. 

A magyar társadalom 39 százalékának problémát jelentene egy 100 ezer forintos, hirtelen keletkező kiadás fedezése, de még meg tudnák oldani saját erőből. A megkérdezettek 32 százaléka azonban arról számolt be, hogy nem tudna megbirkózni egy ekkora anyagi kihívással.

Az Egyensúly Intézet szegénységkutatása szerint minden harmadik magyar kért már anyagi segítséget családtagjaitól vagy a barátaitól, ha anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe került,

továbbá a magyar szülők harmada nem evett eleget az elmúlt két évben, hogy etetni tudja a gyermekét.

A magyarok 54 százaléka magabiztosnak mutatkozik a közeljövő kapcsán, mert nem látnak esélyt arra, hogy a következő néhány hónapban pénzügyi instabilitással kelljen megbirkózniuk.

GettyImages-1373135438 (1)
Fotó: Manuel Augusto Moreno / Getty Images Hungary

Ugyanakkor a magyarok 75 százaléka háztartásuk bevételeinek stagnálására számít, miközben a hosszú távú kilátásokat illetően a többség jellemzően borúlátó.

Mindent összevetve a magyarok negyede-harmada, tehát jelenleg nagyjából 2,5-3 millió ember tekinthető szegénynek. Emellett 45-50 százaléknyi válaszadóról mondható el, hogy kijön a jövedelméből, és képes kiegyensúlyozott életvitelt fenntartani.

A fennmaradó 15–20 százaléknak nem igazán okoznak gondot a hétköznapi kiadások, képesek félretenni kisebb-nagyobb összegeket, és gond nélkül fedezni tudnak egy-egy jelentősebb, váratlan kiadást.

Az Egyensúly Intézet szegénységkutatása személyes megkérdezéssel, 1000 fős reprezentatív mintán készült. A megkérdezettek együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. A közvélemény-kutatás során kapott adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban. A megkérdezettek kiválasztása kétlépcsős rétegzett mintavétellel, a teljes véletlenszerűséget biztosító módszerrel történik, vagyis minden felnőtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre. Az adatfelvételt a ZRI Závecz Research végezte. A kutatás adatfelvételi ideje: 2024. május 2–9.

Az Egyensúly Intézet teljes szegénységkutatását ide kattintva érheted el.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Elaludt a vonaton, elvesztette a családját az 5 éves kisfiú: szívszorító, mi történt vele utána

Saroo Brierley történetéből könyv és film is született.

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük