Iványi Gáborék bezáratott iskolájába járt a diák korábban, aki megpróbált öngyilkos lenni
Korábban a Szegeden bezáratott Wesley-be járt a diák, aki a mosdóban akasztotta fel magát.
A Magyar Hang információi szerint korábban a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott és nemrég bezárt Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákja volt az a 11 éves fiú, aki kedden felakasztotta magát egy szegedi általános iskolában.
Szegedi diák öngyilkossági kísérlete
Kedden megpróbálta felakasztani magát egy diák a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolában egy nyakba akasztható menzakártyával, de a gondnok ezt időben észrevette, és a mentők kórházba szállították.
A 11 éves diák a Magyar Hang értesülései szerint Iványi Gáborék közelmúltban bezáratott intézményébe, a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumba járt.
Tóth Endre momentumos politikus szintén úgy értesült, hogy a diák korábban az Iványi Gábor egyháza által fenntartott Wesley-be járt.
– Nyilván nem tudhatjuk a diák tettének pontos indokait, azt viszont biztosan tudhatjuk, hogy azoknak a különleges bánásmódot igénylő diákoknak, akik nagy arányban jártak a Wesley-be, egy iskolaváltás az átlagosnál is sokkal nagyobb megrázkódtatás. Pláne, ha ezt hirtelen, napok alatt, mindenféle előkészítés nélkül kell megtenniük. Pláne, ha egy olyan iskolába kell visszamenniük, ahol korábban nagyon rosszul érezték magukat – fogalmazott egy Facebook-bejegyzésben.
Az Iványi Gábor által alapított Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott óvoda és iskolák a kormányhivatal szerint akkora tartozást halmoztak fel, hogy az veszélyeztette az óvodások és a tanulók biztonságos nevelését, ezért néhány hónapja törölték az intézményeket a nyilvántartásból.
Az intézményekbe járó gyerekek között speciális nevelésű igényűek (SNI), autisták és nehéz körülmények között élők is voltak, akiket más intézményekben helyeztek el. A befogadó intézmények nagy része azonban nem volt felkészülve a gyerekek fogadására, így sokuknál elmaradtak a szükséges fejlesztések.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Egy apró trükk, amitől sokkal kevésbé lesz idegesítő a Messenger
Egy Messenger-kapcsolat törlése nem is olyan bonyolult.
ElolvasomKiemelt képünk illusztráció, forrás: Getty Images Hungary
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.