Ezt az egy dolgot ne tedd semmiképp a szavazófülkében: menőnek tűnik, de durva szabálytalanság
Nagy rá a kísértés, de nem érdemes kockáztatni.
Április 12-én rendszert választ az ország. A minden eddiginél nagyobb érdeklődéssel kísért voksoláson rekordnagyságú részvételt jósolnak a szakértők. A sok 18-19 éves első szavazó mellett várhatóan rengetegen lesznek olyanok is, akik életkorukból adódóan a korábbi választásokon már szavazhattak volna, viszont eddig nem tartották fontosnak a részvételt.
Nem mindenki tudja azonban, hogy bizonyos magatartásformák szigorúan tilosak a szavazófülkében.
Így szabályos szavazni
Minden bizonnyal sokan készülnek arra, hogy a szavazófülkében szelfit készítsenek magukról, amelyet utána posztolhatnak a közösségi médiában, ez azonban minimum kockázatos viselkedés - írja az ATV. Bár a választási törvény nem fogalmaz egyértelműen, a választási bizottságok egybehangzó álláspontja szerint ez alkalmas a szavazás titkosságának megsértésére. Nem szabad lefotózni a szavazólapot, sem telefonon egyeztetni mással a fülkében. Ugyanígy nem itt van a helye annak, hogy valaki kampányanyagot tanulmányozzon a döntés előtt.
A szavazófülkében csak egyedül tartózkodhatsz, és a kitöltött lapodat nem mutathatod meg másnak. Az érvényes voksoláshoz egyetlen jelölt és párt neve mellé tegyél X-et egyértelműen úgy, hogy annak két szára a körön belül metsze egymást. Minden más megoldás - pipa, több jelöltre vagy pártra szavazás - érvénytelennek minősül.
A szavazás rendjét a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény szabályozza részletesen.
Fontos határidő jár le csütörtök délután: ezeket a választópolgárokat érinti
Akadálymentes szavazóhelyiség és mozgóurna is kérhető.
ElolvasomKép: Getty Images
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- szavazás
- országgyűlés
















