A világ több pontján lefotózták a Szaturnuszt a Jupiter mellett: még a bolygó gyűrűje is látszik a képeken
Legközelebb 2080-ban lehet látni a különös égi jelenséget, reméljük akkor nem lesz pont beborulva az ég.
Szinte mindenki hallott a 2020 decemberi különös égi jelenségről, a Szaturnusz-Jupiter közelítésről, amit biztosan sokan szívesen meg is tekintettek volna. De sajnos Magyarországon csak keveseknek adatott lehetőségük erre, mivel több helyen is a beborult ég miatt gyakorlatilag semmi nem látszott.
Ugyan legközelebb csak 2080-ban vehetik szemügyre a kíváncsi égi fürkészek ismét élőben ezt a ritka bolygóállást, szerencsére több asztrofotós egészen éles képet készített az égitestekről. Némelyeken még a Szaturnusz gyűrűje is látszódik!
Szaturnusz-Jupiter közelítésről képek
A Szaturnusz és a Jupiter nem is olyan rég, pontosabban 2020. december 21-én került egymáshoz a legközelebb, de már egészen december elejétől figyelemmel lehetett kísérni a két bolygó mozgását. Igen ritka jelenségnek tartják számon, utoljára a 18. században álltak így az égitestek, mivel a Jupiter 11 év alatt kerüli meg a Napot, a Szaturnusz pedig körülbelül 30 év alatt teszi meg ugyanezt a távot. Tekintve, hogy előbbi körülbelül 760 millió, utóbbi pedig közel 1500 millió kilométerre fekszik a Naprendszer központi csillagától, csak kivételes esetekben állnak egymáshoz ilyen közel. Lássuk a képeket!
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció


















