Tényleg kimondták! 3 siralmas szakítós indok, amit pasiktól hallottunk

A szakítási indokokról gyakran messziről ordít, hogy egyáltalán nem ez van a háttérben.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy szakítás sohasem kellemes, de van, amikor az egyik fél olyan indokkal áll elő, aminek hallatán az ember nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen.

Most a pasik meredek szövegeiről lesz szó. Három lányt, Nikit - 17 -, Évit - 21 - és Esztit - 19 - kértünk meg, meséljék el a történeteiket.

- Csak barátként tekintek rád

- Hetekig kerülgettük egymást az egyik exemmel, mielőtt járni kezdtünk - kezdi Eszti. - Két hónapig minden tök jó volt, nagyon jól megértettük egymást, aztán sor került az első szexre is. Én teljesen belezúgtam, többször is megtörtént a dolog, majd pár alkalommal később közölte, hogy ő sajnos csak barátként tud tekinteni rám.

Kifejtette, hogy eddig azt hitte, szerelmes, de gondolkodott, és rájött, ez inkább egy mély, testvéri érzelem, és mit szólnék, ha innentől egymás legjobb barátai lennénk. Először teljesen lefagytam, de a sokk után persze megmondtam neki, hogy ez nem fog menni.

- Minket nem egymásnak teremtettek

- Sikerült belesétálnom egy olyan pasi hálójába, aki bárkit megkaphat, nagyon jól néz ki, okos is, de ezt tudja is, és ki is használja, nagyon beképzelt - mondja Niki. - Ezt akkor még nem tudtam, utólag jöttem rá. Szóval találkozgattunk, pár alkalom után megcsókolt, teljesen lovagias volt, szinte már túl szép volt, hogy igaz legyen.

Jelek, hogy a pasi csak szexet akar

Észreveszed, ha a kiszemelt pasi csak kihasznál téged? Tudd meg, mik a jelei annak, ha a srác csak szexet akar tőled.

7 árulkodó jel, hogy a pasinak csak szexre kellesz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Aztán gyanakodni kezdtem, mert elkezdte mondani, hogy mit meg nem adna, hogy lefeküdjek vele. Nekem több idő kellett volna ehhez, és ezt meg is mondtam neki, erre nem sokkal később kinyögte, hogy mi nem vagyunk egymásnak teremtve, és ő nem pocsékolja az idejét arra, aki nem a nagy Ő - ja, azt nem mondtam, hogy egy 18 éves fiúról van szó. Persze nagyjából egy hét múlva már másik lányt szédített.

- Túl okos vagy hozzám

- A középsuli utolsó évében jött hozzánk egy fiú, akivel már az első perctől kezdve szimpatizáltunk egymással - meséli Évi. - Végül úgy alakult, hogy októberre már együtt voltunk, pár hónapig működött is a dolog, de amikor jött a félév, és én tanultam, hogy ne legyenek rosszak a jegyeim, ő megfutamodott.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Nem tudtam vele annyit találkozni, mint előtte, és ezt mindig szóvá is tette, sokszor összevesztünk rajta. Egyszer, amikor nagyon csúnyán veszekedtünk, a fejemhez vágta, hogy én túlságosan tanulós vagyok, és ő egy ilyen túl okos lánnyal nem tud mit kezdeni.

Ezt is szeretjük