Ő a magyar lányok új kedvence! Hihetetlenül cuki képeket osztott meg az énekes
A magyar énekes, Szabyest csillaga felfelé ível.
Fiatal magyar lányok százai rohamozták meg lájkokkal a minap Szabó Szabolcs Achillest, ismertebb nevén Szabyestet. A 21 éves énekes ugyanis irtó cuki kiskori képeket osztott meg magáról, amiket most nálunk is megnézhetsz.
És hogy ki is Szabyest? Ezt talán ő maga foglalta össze a legjobban Facebook-oldala bemutatkozó rovatában.
"Mondhatni minden a szobám mélyén kezdődött pár éve: folytonos dalírások és gyakorlások után egyre többen figyeltek fel a publikált dalaimra, amik hátterében abszolút én álltam, még technikailag is, köszönhetően a házilag összebarkácsolt stúdiónak.
2013-ban két vadonatúj szám készült el: az Ő az enyém és a Nem akarom. Úgy érzem, 2014 hozta meg az áttörést számomra. Elkészült a Kártyavár című dal és videoklip, mely 1 hét alatt 100.000-es nézettséget hozott a YouTube-on. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett és érkezik azóta is."
Azon kívül, hogy sikeres énekes, Szabi a lányok kedvence is, akit az egyik leghíresebb magyar netcelebként is számon tartanak. Ezt a címet folyamatosan pörgő Ask.fm-oldalának köszönhetően érdemelte ki.
Hallgasd meg egyik leghíresebb dalát, a Kártyavár című számot, amit ő maga is a sikere zálogaként emleget!
Kép és leadkép: Instagram, Facebook
Jóképű huszonéves sztárok
Ha még több szívdöglesztő sztárpasin legeltetnéd a szemed, kattintsd végig képgalériánkat, és nézd meg a leghelyesebb hírességeket!

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció