Friss! Börtön Stohl Andrásnak: 10 hónap az ítélet

5 hónap után szabadulhat

Ítéletet hirdettek Stohl András ügyében.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Pest Megyei Bíróság ma hozott döntést Stohl András ügyében. A színészt tíz hónap börtönre ítélték, öt hónap után szabadulhat.

Reggel kilenckor kezdődött Stohl András másodfokú pere a Pest Megyei Bíróságon. A tárgyaláson megjelent Alföldi Róbert, a Nemzeti Szinház igazgatója, egyben a színész főnöke, és Szabó Győző is.

Mint ismert, 2011. március 31-én a Budakörnyéki Bíróság két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon Stohl Andrást maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetésért. Emellett a színészt három évre eltiltották a közügyektől, valamint öt évre bevonták a jogosítványát. Az ítélet elsőfokú volt, a színész fellebbezett, így az ügy a Pest Megyei Bíróságon folytatódott.

Ez történt

A 44 éves Stohl 2010. május 8-án hajnali négy óra körül okozott ittasan és kábítószer hatása alatt közúti balesetet a Budapest és Fót közötti úton: elveszítette uralmát gépkocsija fölött, amely áttért a szemközti sávba, és nekiütközött két másik, szabályosan közlekedő autónak.

A baleset során egy idős férfi, K. Pál nyolc napon túl gyógyuló, három nő pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Miközben hogylétük felől érdeklődött, Stohl András egy szál cigarettát kért tőlük, majd élettársát, Nagy Anikót hívta telefonon, aki körülbelül a mentőkkel egy időben jelent meg a helyszínen.

A műsorvezető, miután látta, hogy a mentősök ellátják a sérülteket, - saját bevallása szerint megmagyarázhatatlan okból - élettársát és papírjait hátrahagyva távozott a baleset helyszínéről, a rendőrök pedig tíz perccel később otthonában állították elő, és szállították be a Dunakeszi Rendőrkapitányságra vérvétel céljából.

A tárgyalás képről képre!

Friss képek! Stohl András az ítélethirdetés előtt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Volt egy kis kokain is

2010. december 14-én kezdődött Stohl András tárgyalása, ahol a Jászai Mari-díjas színész bűnösnek vallotta magát, és azt is beismerte, hogy nemcsak alkoholt - bort és whiskey-t -, hanem kokaint is fogyasztott a végzetes éjszakán, majd hozzátette, hogy rettenetesen sajnálja, ami történt.

Stohl András az elsőfokú ítélet megszületése után ügyvédet váltott, képernyős szerepléseit visszamondta, és leszerződött egy önéletrajzi könyv elkészíttetésére is, amiért több millió forintot tehet zsebre. Stohl iskolákba is elkezdett járni, hogy felhívja a gyerekek figyelmét a kábítószerezés veszélyeire.

Az első fokon kiszabott börtönbüntetés karrierjére is hatással volt, a Nemzeti Színházat megrohamozták a nézők, csak hogy láthassák a színészt.

Maradandó fogyatékosság?

A másodfokú perre június 21-én került sor. A tárgyaláson félszáz újságíró várta az ítélethirdetést, a bíróságon megjelent Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója is.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Stohl András ügyvédje a tárgyalás kezdetekor újabb indítványokat nyújtott be, emiatt nem sokkal a per kezdete után a korábbi és a mostani beadványok áttanulmányozására rövid szünetet rendeltek el, majd elnapolták a tárgyalást, mert több kérdés is felmerült, de elsősorban az, hogy K. Pál végtagrövidülése valóban a baleset miatt történt-e. Ha az ügyvédeknek sikerül bebizonyítani, hogy nem történt maradandó fogyatékosság, akkor a színésznek alacsonyabb büntetéssel kell szembenézni.

Ezt is szeretjük