Megkezdődött a fosztogatás a Lidlben: Mindenki kedvenc terméke visszakerült a polcokra
Ráadásul akciós lesz.
Úgy tűnik, a Lidl nem csak karácsonykor szeret nagyot virítani – a tavaszi időszakra is tartogat meglepetéseket. A húsvét közeledtével most kifejezetten a gyerekeket célozták meg, méghozzá olyan játékokkal, amelyek nemcsak szórakoztatók, hanem fejlesztik is a kreativitást.
És persze az sem mellékes, hogy az áruk most jóval barátibb, mint általában: most ugyanis 33 százalékos kedvezménnyel szerezhetjük be őket.
Újra kapható slágertermék a Lidl-ben
Március 26-tól két népszerű játékszett is jelentős kedvezménnyel kerül a polcokra: a korábban 11 999 forintba kerülő termékek mindössze 7 999 forintért lesznek elérhetők. Ez az a pont, ahol a szülők egy része hirtelen „véletlenül” betéved a boltba.

A kínálatban egy kompakt, mégis jól felszerelt játékkonyha is helyet kapott, amely sütővel, mosogatóval és főzőlappal érkezik, több kiegészítővel kiegészítve. A másik slágertermék egy kisbolt, amely pulttal, polcokkal és napellenzővel idézi meg az igazi boltos hangulatot. A több mint harminc darabból álló szett játék élelmiszereket is tartalmaz, így a gyerekek könnyedén beleélhetik magukat a szerepjátékok világába.
Eltűnhet a boltokból ez a ropogtatnivaló: komoly veszélyben van
Ha ez így megy tovább, unkáink már nem fognak enni belőle.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- utazás
- változás

















