Schmitt: a plágium vádját messzemenőkig visszautasítom

Ezt mondta nemrég. Ma már a plágiumot nem tagadja, de nem mond le. A nép háborog. Összefoglaló.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

"Megfogadtam, hogy ebben az ügyben nem nyilatkozom. Egy nyilatkozatot tettem, hogy ettől az ügytől elhatárolódom, és a plágium vádját messzemenőkig visszautasítom" - mondta korábban Schmitt Pál köztársasági elnök a Bruxinfónak nyilatkozva nem sokkal azután, hogy a hvg.hu megírta, kisdoktori disszertációjának nagy része fordításon alapul.

A lap megállapítását azóta az ügy kivizsgálására létrehozott Tényfeltáró Bizottság is megerősítette. A jelentés szerint Schmitt Pál plagizált, kisdoktorijának nagy része csupán egy fordítás, ettől függetlenül a köztárasági elnök az MTI-nek leszögezte: nem mond le.

Schmitt Pál elmondta: "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy 20 évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem "valószínű más egyéb kvalitások miatt". Leszögezte: a munkáját ezután is "változatlan felelősséggel" végzi.

A köztársasági elnök hozzátette: a bizottság végkövetkeztetése számára egyfajta elégtétel, igaza volt 20 évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írt egy dolgozatot a legjobb tudása szerint.

Hogy Schmitt miről beszél, az rejtély, hiszen a bizottság jelentése nem a dolgozatról állapította meg, hogy rendben van, hanem a doktori eljárásról. A bizottság jelentése szerint a doktori eljárás - tehát Schmitt utalásával szemben nem a dolgozat - formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.

Abban igaza lehet Schmittnek, hogy a bizottság végül nem őt, hanem például az egyetemet és az opponenseket tette felelőssé, amiért az előopponensi véleményben nem hívták fel Schmitt figyelmét arra, hogy plagizálni nem szabad.

A felelőssé tett opponens cáfol

Azóta viszont megszólalt az egyik opponens is, aki a hvg.hu-nak lényegében cáfolta a két hónapon át nyomozó bizottság megállapítását. Kertész István zat mondta, itt valami félreértés van, mert a védést nem előzték meg előbírálatok. A dolgozatot már a végleges formában, bekötve kapta meg. Ráadásul, miután elolvasta, bírálatában többször is felhívta a figyelmet a hivatkozások hiányára.

Fotók! Így követelték Schmitt lemondását a Kossuth téren

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindezek ellenére Schmitt neve előtt továbbra is ott van az a bizonyos dr., egyelőre senki nem hajlandó elvenni tőle a címet. A bizottság a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba küldte a több mint ezeroldalas jelentést, de a miniszter nem dönthet a cím elvételéről. Azt egyedül az egyetem teheti meg, az egyetem viszont egészen idáig nem lépett. Tőlünk nyugatabbra, Németországban ilyesmi nem történhetett meg, egy ugyanilyen ügyben azonnal megfosztották a védelmi minisztert doktori címétől. A miniszter le is mondott.

Az ügy egyébként komoly hullámokat vet, bár a tudományos szakma mélyen hallgat, a Facebookon azért érezhető a nép elégedetlensége. A mémgyár is beindult, folyamatosan születnek a doktori címeket, a diplomákat és magát Schmitt Pált nevetségessé tevő képek és kezdeményezések. Többen doktorrá nevezték át magukat, és egy alkalmazás is készült, amellyel schmittes kamudiplomát kreálhatnak maguknak a felhasználók.

Míg a nép a düh és elkeseredés mellett megpróbálja a dolog vicces oldalát is megfogni, addig a jobboldali Heti Válasz egészen komolyan vette az ügyet, és kicenzúrázta Stumpf András publicisztikáját, melyben a szerző arról írt, hogy ezek után Schmitt Pálnak le kéne mondani. Hogy ki adott utasítást a cikk eltávolítására, az nem derült ki.

Képek! Ilyen volt, ilyen lett Schmitt Pál köztársasági elnök

Nézegess képeket!

Elolvasom

"Ön lopott. Most mégis megússza. Hol itt az igazság?"

Az ellenzéki pártok annyira nem meglepő módon a köztársasági elnök lemondását követelték, és követelik még mindig, de már nemcsak ők, hanem a nép egy része is felszólalt. Tegnap flashmob volt Schmitt lemondásáért, és nyílt levelet írt a borsodi Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket! Egyesület is, amelyben közlik: ők szerényen, de becsületesen, tisztességesen élnek, és nem csak azért, mert nekik, egyszerű embereknek, nem nézné el senki, ha más papírjaival vállalnának munkát. Ha ez kiderülne, a rendőrség elvinné és jól megbüntetné őket, mert más tulajdonát ellopták.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Ön mást, máshogy lopott, de az is lopás. Most maga mégis megússza. Hol itt az igazság? - kérdezik, majd lemondásra szólítják fel a köztársasági elnököt.

- Ennek talán most nem örül, de mi a sportban gyakran jobban otthon vagyunk, mint a nagypolitikában. Így emlékszünk arra, hogy Ön milyen elszántan küzdött a doppingolás ellen. Azt mondta, hogy becsületesen, saját erőből kell érvényesülni, küzdeni, győzni. Hát hol itt a becsület? Hol itt az igazság, hol itt a becsület? Nézze, Schmitt! Önnek, ha jól tudjuk, élete végéig jár havi milliós fizetés, családi ház, autó. Ha lemond, megélhetési gondjai sem Önnek, sem családjának nem lesznek, a munkaügyi központ előtt nem kell hajnaltól sorba állnia. Javasoljuk, vegye a kalapját, így talán maradna valami a tisztességéből, helyreállna a becsület és a Schmittből lehetne még valamikor Schmitt úr. Ehhez azonban még sokat kell güriznie - teszik hozzá.

Ezt is szeretjük