Rabolt, gyilkolt, mégsem haragszik rá senki: a leghíresebb magyar bűnöző története

Hallottad már a magyar igazságosztó legendáját?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Már elmúlt 200 éves Rózsa Sándor, a híres-hírhedt magyar betyárok egyik legismertebbike. Bár bűnlajstroma kétségtelenül komoly, ő maga mégis inkább pozitív hősként maradt fent a köztudatban.

Rózsa Sándort ugyanis még a magyar Robin Hoodként is emlegetik, aki a szegények oltalmazója, a gonosztettek megtorlója volt, még akkor is, ha eme életcélját egészen sajátos, törvénybe ütköző, sőt, gyakran brutális módon valósította meg.

A kíméletlen igazságosztó

A tömeg valójában mindig is vonzódott kicsit azokhoz, akik jó szándékból szegültek szembe a törvénnyel.

Rózsa Sándor is ezen figurák közé tartozik - a korabeli krónikák szerint fosztogatott, rabolt, és nem egyszer gyilkolt betyártársaival.

Ezek a bűntettek más esetben egyértelműen vérfagyasztóak volnának, ám a magyar betyár esetében mégsem erről van szó: a krónikák azt is jegyzik, hogy bár Rózsa valóban sok szörnyűséget követett el, ezeknek mindig a rosszak voltak az elszenvedői.

Nem kétséges, hogy a férfi hidegvérrel tette a dolgát: kérdezés nélkül megölte azt, akit árulónak gondolt, ennek ellenére rengetegen bálványozták az 1800-as években.

Rejtélyes alakok a történelemben

Képeken 15 alak a történelemből, akiket misztikus hangulat és csupa rejtély ölel körül.

A 15 legrejtélyesebb, misztikus személy a történelemben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Megbűnhődött a rossztettekért

A feljegyzésekből helyenként kitűnik, hogy nem minden cselekedete volt jó szándékú - az 1848-as forradalom idején például társaival segítettek a falvak felszabadításában, ám ez után ki is fosztották azokat. Ennek ellenére a betyárra valódi szabadságharcosként tekintett nem csekély létszámú rajongótábora.

Persze nemcsak szimpatizánsai akadtak Rózsa Sándornak: Csongrád megye környékén sokan rettegtek tőle, és a törvénykezés is kerestette. Élete során többször is börtönbe került, volt, hogy megszökött, volt, hogy kegyelmet kapott, de a halál a fegyházban érte: tuberkulózis vitte el 65 éves korában.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mi sem mutatja jobban, hogy Rózsára már senki sem haragszik, mint a számos művészeti és kulturális alkotás, amit a betyár ihletett. Például több dal is szól róla, film készült az életéről, születésének 195. évfordulóján pedig hatalmas kiállítást rendeztek a hozzá kapcsolódó programokkal és korabeli tárgyakkal az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Képek: hu.wikipedia.org.

Ezt is szeretjük