Ezeket a képeket kevesen látták Amelia Earhartról: ritka felvételeken az eltűnt, legendás pilóta
A rejtélyesen eltűnt pilótáról ezeket a képeket még kevesen látták.
Amelia Earhart, a repülés női úttörője legtöbbször pilótaszerepben fotózkodott, ám más szituációkban is megörökítették. E ritka képeket mutatjuk be a következőkben.
1897. július 24-én született Kansasben. Apja sokat utazott munkaügyben, ezért testvérével együtt a nagyszülei nevelték. Húszéves, fiatal nőként, 1917-ben belépett a kanadai Vöröskeresztbe, hogy segítse az I. világháborús sérült katonák ápolását. Ők meséltek neki a repülésről, és innen már csak karnyújtásnyira volt első légi útja, melyre 1920-ban került sor.
Amelia Earhart élete
Olthatatlan vágyat érzett, hogy maga is pilóta lehessen, így képesítést szerzett, és teherautó-sofőrként összegyűjtötte a pénzt első saját repülőjére. Hetek kérdése volt, hogy kiderüljön, milyen tehetséges, ám a szenvedély a hétvégékre szorult, ugyanis tanárként és szociális munkásként kezdett dolgozni. Miután azonban Charles Lindbergh átrepülte az Atlanti óceánt, Earhartot felkérték, hogy legyen az első női pilóta, aki ugyanezt megteszi.
Amy Phipps Guest, londoni örökösnő támogatta, aki családja tiltakozása miatt maga nem vállalhatta az utat. A kaland sikeresen zárult, és Earhart az első női pilóta lett, aki átszelte az Atlanti óceánt. 1930-ban 291 kilométer/órás sebességrekordot, 1931-ben 5264 méteres magasságrekordot döntött. Utolsónak tervezett - és sajnos valóban végső - útjára Lockheed Electrájával indult. A Földet szerette volna megkerülni Fred Noonan navigátor társaságában. A Howland-sziget közelében azonban viharba keveredhettek, és mindörökre nyomuk veszett: sem ők, sem a gép nem került elő többé.
Ritka képek Amelia Earhartról
Noha a legtöbb róla készült képen pilótaruhában, repülőgépeken vagy azok mellett kapták lencsevégre, néhány rendhagyóbb kép is készült róla. Ezekből az alig ismert fotókból válogatunk a következő galériában: íme, Amelia Earhart ritkán látott oldala.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció