Ennyire nagy a baj? Kórházba kellett szállítani az önpusztító énekesnőt

Rihannát hiába intik a barátai, egyre inkább úgy tűnik, nem nyugszik, amíg kárt nem tesz magában.

Hiába mondogatja neki az összes barátja, hogy a bulizós, pörgős, önpusztító életmód semmi jóra nem vezet, és ideje lenne visszavenni, úgy tűnik, Rihanna fittyet hány a figyelmeztetésekre.

Pedig a barátok és a rajongók joggal aggódnak az egészségéért: egy átmulatott éjszaka után az énekesnő szervezete is megálljt parancsolt, és azonnal kórházba kellett szállítani.

Állítólag csak kimerült

Ha valaminek, akkor egy ilyen jelnek igazán észhez kellene térítenie Rihannát, ám úgy tűnik, ő továbbra is csak a botrányt és az állandó figyelemfelkeltést hajkurássza: a kórházban is első dolga volt, hogy megosszon a neten egy fotót, amin a karjába kötött infúzió látható.

Bár a hivatalos indoklás szerint Rihanna csak kimerült a sok munkától és attól az edzésprogramtól, amit nemrég kezdett rendszeresen végezni, valamint dehidratált volt, sokan úgy gondolják, a fáradtságot és a folyadékvesztést inkább a nonstop bulizás és a rengeteg alkohol okozta.

- Mostanában megállás nélkül partizik, minden este iszik, és túl sokat beszél a füvezésről - ráadásul, attól tartok, nem is csak beszél róla - mondta el egy aggódó barát.

Rihannát a New York-i Met-gála után vitték kórházba, és akármi is okozta a bajt, úgy tűnik, most még szerencsésen megúszta a dolgot, mert egy éjszaka után már ki is engedték, így az énekesnő egy reggeli géppel haza is repült Los Angelesbe.

Bevállalta a képet is! Így néz ki Rihanna smink nélkül!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Más kérdés, hogy vajon okult-e az intő jelből, vagy még a kórházi kezelésre is csak legyinteni fog, és folytatja eddigi életmódját. "Őrült vagyok, és nem is akarok másnak látszani" - írta még néhány hete a Twitteren, amikor egy általa posztolt kép kapcsán sokan pedzegették, hogy azon heroinnal látható egy fesztiválon.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Annyi biztos, hogy ha továbbra is ezen az úton halad, akkor nem ez volt az utolsó látogatása a kórházban, és előbb-utóbb lesz egy alkalom, amikor nem ússza meg egy infúzióval. Riri, most már tényleg ideje lenne leállni, mielőtt nagyobb baj lesz!

Képek: www.dailymail.co.uk

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük