4500 méterről ugrott, majd a repülő farkába akadt az ejtőernyője: videón a vérfagyasztó eset
Könnyen tragédiával végződhetett volna az eset!
Életveszélyes helyzetbe került egy ejtőernyős az ausztráliai Queenslandben, miután ugrás közben beleakadt az ernyője a repülőgép farokrészébe.
Repülőbe akadt az ejtőernyő
A hátborzongató eset még szeptember 20-án történt az állam északkeleti részén található, Tully nevű település repülőtere felett. A baleset idején a Cessna Caravan típusú kisrepülőgép közel 4600 méteres magasságban repült a fedélzetén egy pilótával és 17 ugrásra készülő utassal, írta meg a 24.hu a 9News cikke alapján.
Az Ausztrál Közlekedésbiztonsági Tanács által megosztott videón azonban jól látszik, hogy az ugrás előtti pillanatokban az első ejtőernyős tartalék ernyője véletlenül kinyílt, és emiatt rögtön fennakadt a repülő vízszintes vezérsíkján.
Az esettel kapcsolatos jelentés szerint 13 ejtőernyős biztonságban ki tudott ugrani a gépből, ketten pedig a gépen maradtak, és azt figyelték, ahogy a farokrészre felakadt társuk ki tudja-e szabadítani magát.
Az ejtőernyős szerencsére megőrizte a lélekjelenlétét, és egy késsel el tudta vágni a póternyő zsinórjait, majd a rendes ejtőernyője segítségével épségben földet ért. Szerencsére csak kisebb sérüléseket szenvedett.
150 ezer forintos büntetést is kaphatsz, ha zavarod a szomszédokat ezzel a zajjal: ezt nagyon kevesen tudják
Súlyos bírságot kaphatsz, ha erre nem vigyázol!
ElolvasomA kép illusztráció, forrás: Getty Images Hungary
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció















