Rejtélyes vonalak húzódnak a sivatagban: évszázadok óta nem tudják megfejteni

A Nazca-vonalak rejtélye hosszú ideje foglalkoztatja a világot. Több teória is született már azzal kapcsolatban, hogy az i. e. 100 és i. sz. 700 között, a Pampa de Ingenio sivatag peremvidékén élő Nazca-népesség vajon miért és kinek akart üzenni.

A perui nép olyan nagy, bonyolult vonalakból álló ábrákat alakított ki a fehér hordalékföldön, melyeket a földről egyáltalán nem lehet látni.

Akik készítették, sosem látták

Magasan a sivatag fölött repülve viszont a vonalak - melyek helyenként elérik egy repülőtéri kifutópálya szélességét - tisztán láthatóak. A kilométereken át, völgyeken és alacsony dombokon keresztül húzódó furcsa alkotások között akad olyan, mely egy pontból sugárzik szét, néhány pedig hatalmas formákba olvad össze: madarakat, majmokat, bálnát, pókokat és növényeket formázva.

A legrejtélyesebb és egyben a legfurcsább az egészben, hogy azok, akik ezeket készítették, sosem láthatták alkotásaikat. De akkor vajon miért rajzoltak ezek a repülést egyáltalán nem ismerő emberek gigantikus vonalakat és alakokat a fehér hordalékföldre?

A titkot sokan és sokféleképpen próbálták már megfejteni. Az örökkévalóságnak üzenő ábrák első megszállott kutatója Marie Reiche, a németországi születésű matematikusnő volt. A Peruba költöző hölgy évekig tartó méricskélés után meg volt győződve arról, hogy a vonalak a távoli látóhatár leképeződése felé mutatnak, az állatok pedig a mennybolt csillagképeit ábrázolják. Közel harminc évet kellett várni arra, hogy a misztikus vonalak a többi, rejtélyekre éhes kutató érdeklődését is felkeltsék.

A novemberi napfelkeltét jelezhették

A felmerülő magyarázatok közül a legextrémebbel egy bizonyos Eich von Däniken állt elő. Az ál-archeológus kitalálta, hogy a vonalak ősi űrhajósok által az űrhajóik számára készített kifutópályák voltak. Az 1970-es évek végére a tudósok rájöttek arra, hogy a Nazca-vonalak hasonlítanak a perui tengerpart mentén talált földrajzokra.

Anthony Aveni és Gary Urton több mint 62 sugárszerű központot térképezett fel, és kiszámolták 762 egyenes vonal tájolását, melyek közül néhány 13 kilométer hosszú volt. A számítások alapján arra következtettek, hogy a legtöbb vonal a látóhatár azon pontjára mutat, ahol a Nap azon a november eleji napon felkelt, amikor az esőzésekből a víz elkezdett a tengerparti folyókba ömleni.

A vonalak, mint rituálisan megtisztított ösvények

Egy másik régész, Persis Clarkson 1600 kilométernyi vonalat vizsgált meg. Munkája közben több ezer törött cserépdarabot és kezdetleges szálláshely nyomát fedezte fel. A nyomok alapján úgy okoskodott, hogy a vonalakon rendszeresen közlekedtek emberek, akik ezeket egyfajta rituálisan megtisztított ösvényként használták.

Ezt a magyarázatot támasztja alá az is, hogy egy másik régész, Helaine Silverman feltárt egy Cauachi nevű szertartási központot, ahol a sírok és a szentélyek az ábrák irányába néznek. Az is lehetséges, hogy a vonalak a helyi világ mélyén megbúvó politikai, társadalmi és vallásos jelenségek voltak. Azok, akik áthaladtak rajtuk - ahogy a szent helyre érkeztek -, szertartásos lényekké változtak: az átváltozást tánccal, bonyolult jelmezekkel és álarcokkal, valamint sámánista révülettel érték el.

Az életadó víz vonalai

A sokféle magyarázat ellenére abban mindenki egyetért, hogy a vonalak fontos szimbolikus szerepet játszottak a nazcaiak világában. Sajnos az állati és növényi ábrák pontos jelentése nem értelmezhető a számunkra, mert nincs képünk a nazcaiak hitéletéről.

Az is bizonyos, hogy a nazcai esőcsináló szertartásokban mindig kiemelkedő szerepük volt a helyi hegyeknek, mivel ezek adták a vizet az öntözőcsatornákhoz. Egyre valószínűbb, hogy a misztikus vonalak szoros összefüggésben állnak az életet adó vízzel.

• tudomány
• külföld
• rejtély
• érdekességek a világból
• Terasz