Hány évenként születhetsz újra?
Mennyi idő telik el két újjászületés között?
A karmát és az újjászületést sokan, sokféleképpen értelmezik. A tanítása a keleti hitrendszerekből ered, de később az európai gondolkodásban is teret nyert. A reinkarnáció egyik legnagyobb hatású nyugati értelmezője Rudolf Steiner osztrák filozófus, az antropozófia atyja, aki előadásaiban nemcsak arról beszélt, hogy hogyan működhet az újjászületés, hanem arról is, hogy mi történik a lélekkel két újjászületés között.
A reinkarnáció tana azt vallja, a lélek nem hal meg a fizikai testtel, hanem tovább él, és magával viszi a fizikai világban szerzett tapasztalatait a túlvilágra. Ezzel párhuzamosan azonban a személyisége lebomlik.
Életed filmje
Steiner elképzelésében ez úgy történik, hogy a lélek közvetlenül a halál után végignézi élete filmjét, eközben pedig átérzi minden egyes tettének következményét, különösen azt, hogy másokban mit okozott. Ezen múlik, hogy milyen lesz a karmája a következő újjászületésében.
Ilyenkor sokan sürgetőnek érzik az újabb leszületést, hogy jóvátegyék, amit elrontottak, ám mire eljutnak a fizikai világba, elfelejtik, miért is jöttek. A pusztán materiális szemlélet terjedésével pedig egyre nagyobb nehézséget okoz az embernek, hogy felismerje magában a lelket.
Évszázadról évszázadra
A filozófus úgy vélte, alapvetően több száz, általában hét-nyolcszáz év telik el két inkarnáció közt - földi idővel mérve -, azonban ez esetenként változhat az egyén saját tapasztalataitól függően, és az is befolyásolhatja, milyen idősen hal meg, illetve melyik korban élt.
Mindazonáltal úgy tartotta, hogy manapság hamarabb születnek újjá az emberek, mert rövid idő alatt sokat változik körülöttük a világ, míg régen tényleg több száz évre volt szükség ahhoz, hogy a lélek egy teljesen más környezetben, civilizációban találja magát ahhoz képest, mint amikor utoljára eltávozott.
Ez viszont azt is lehetővé teszi, hogy a földi életben is rövid idő alatt sok tapasztalatot szerezzen valaki, nagy karmamunkát végezzen, sok törlesztését lerója, és nagy lépésekben fejlődjön. E nézőpont szerint ez magyarázatot adhat arra, hogy a Föld népessége ilyen hatalmas most.
Karma
Ha többet akarsz tudni a karmáról, és más nézőpontokra is kíváncsi vagy, nézd meg videónkat!
Közös karma
Minderre azért is szükség van, mert a lélek nemcsak saját, egyéni előmenetelén dolgozik, hanem a kollektív fejlődésért is felelős, mely az egész emberiséget érinti. Ugyanakkor minden újjászületés sajátos, új tudatállapotot hozhat a lélek életében, ennek érdekében mindenkinek 2160 év alatt legalább kétszer kell megtestesülnie.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Általában egyszer férfiként, egyszer pedig nőként. Lehetséges, hogy a fizikai világ és az inkarnációk sorozata egyszer véget ér, de az antropozófia azt tanítja, hogy a lélek az anyagon túl is élni fog, más létformákban.
OLVASD EL EZT IS!
- szerelem
- karma
Minden párkapcsolat az előző életben gyökerezik?
- karma
- karmikus feladat