Az állam mondja meg, mi legyen a gyerekből

Már érezni az átalakítás hatását

Egyre kevesebben tanulnak a felsőoktatásban, de máshol is.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az első Orbán-kormány idején volt ennyire kevés tanulója a felsőoktatásnak, mint most: 3 ezernél is kevesebben járnak egyetemre vagy főiskolára. A középiskolákban is kevesebben tanulnak, közben átalakul a szakképzés.

A kormány már évekkel ezelőtt megmondta, hogy elsősorban a középfokú végzettségű, szakképesítéssel rendelkező dolgozók számát kívánja növelni.

A felsőoktatás átalakításában hozott intézkedések - az állami támogatás elvétele egyes népszerű szakoktól, a piac igényeinek megfelelő képzések támogatása - már éreztetik a hatásukat, csakhogy a romkocsmákban merengő állástalan bölcsészek helyett továbbra sem képez az ország elég szakmunkást.

Sőt, a tankötelezettség 16 évre történő leszállítása következtében még kevesebben kezdték meg a szeptemberi tanévet, és idén mindössze 72 ezren tettek sikeres érettségi vizsgát, ez pedig 5 ezerrel kevesebb, mint tavaly.

Piacképes tudásra van szükség

A szakképzési rendszer idén ősszel alakult át teljesen: a döntéshozók felismerték, hogy arra kell szakembert képezni, amire igény van a piacon.

Hosszú egyeztetés után a szakképzést a kormány ki is vette az iskolákat általában fenntartó Klik fennhatósága alól, és a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alá helyezte, hogy a gazdasági szempontból értékes képzések a legjobb kezekbe kerüljenek. Az elképzelés önmagában még nem lenne problémás, hiszen jó szakemberekre valóban szükség van, de a megvalósítás még enyhén döcög.

A hiányszakmákat támogatja az állam

A kormány különbséget tesz támogatott, korlátozott és nem támogatott szakmák között: az előbbi kategóriába tartozik például az épület- és szerkezetlakatos, a gépi forgácsoló, a hegesztő és az ipari gépész - ezeket a képzéseket az állam maximálisan támogatja, az ország minden megyéjében lehet majd például hegesztőnek tanulni.

Azonban ha valaki szociális gondozó vagy pénzügyi-számviteli ügyintéző szeretne lenni, az jobb, ha tisztában van azzal, hogy ezek a korlátozott képzések közé tartoznak - tehát nem mindenhol, vagy nem ingyen fogják majd az ez irányú szakembereket képzeni.

A korlátozott támogatású területeken a kormány keretszámokban gondolkozik, ami azért is meglepő, mert például orvosi elektronikai technikusból ugyanúgy 40 tanulót képezhetnek évente az intézmények ingyen, mint pantomimesből vagy repülősárkány-szerelőből.

Ennyi embert vitt utcára a kormány: olyan is volt, hogy direkt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az egész rendszert újra kell építeni

A rendszerváltás után a magyar szakképzési rendszer gyakorlatilag tönkrement: a korábbi állami vállalatokra épülő oktatási rendszerben az ipari tanulóknak még volt lehetőségük a szakmát a gyakorlatban is megtanulni. Ezek a vállalatok azonban azóta már sehol nincsenek, velük együtt eltűntek a tanműhelyek és azok az öreg szakik is, akik megmutatták a gyerekeknek, hogyan kell szépen hegeszteni vagy ügyesen esztergálni.

Szenes György, a Magyar Szakképzési Társaság főtitkára egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy amíg ezt a fajta hátteret nem sikerül újra megteremteni, addig nehéz lesz jó szakembereket képezni - hiába van rá szándék, csak elméletben lehetetlen szakmát tanítani. Ráadásul alig van kitől: az igazán jó mesterei egy-egy szakmának már rég nyugdíjba mentek, vagy külföldön kamatoztatják a tudásukat.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük