Profitszerzés volt a járvány célja

Mesterségesen terjesztették

Többen úgy vélik, a néhány évvel ezelőtti SARS-járványt mesterségesen idézték elő. Vajon mi állt a háttérben?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amikor Lia Jianlin, a 64 éves orvosprofesszor a dél-kínai Kuangdong tartományból 2003 márciusában Hongkongba utazott egy rokona esküvőjére, még nem is sejtette, hogy néhány héten belül meghalhat. Illetve, hogy egyesek szerint ő lesz a halál angyala, a halálos SARS-vírus terjedéséért felelős személy.

Vajon a Jianlint megfertőző betegség valóban egy mesterségesen előállított mikroba következménye, mint ahogy azt sokan a mai napig állítják? Vajon a járvány mögött valóban a gyógyászati cégek profit utáni vágya állt?

A világ minden kontinense érintett volt

A Severe Acute Respiratory Syndrome, magyarul súlyos akut légzőszervi tünetegyüttes lett a 21. század első nagy járványa. Egy vírusos, tüdőgyulladásszerű betegség, mely rendkívül gyorsan átterjedt több mint 30 országba, szinte minden lakott kontinensre eljutott, ezreket fertőzött meg, és a fertőzöttek legalább 10%-a bele is halt a betegségbe.

Eleinte sokakat megnyugtatott az, hogy a Föld népességéhez viszonyítva a SARS-szal fertőzöttek száma viszonylag alacsony volt. Az emberek azonban pánikba estek a tudósok újabb kijelentéseit követően, vagyis, hogy egy titokzatos módon mutálódó szupermikrobáról van szó, ráadásul a betegségnek nem volt ismert gyógymódja. Azon aggodalmaiknak is hangot adtak, hogy talán ez a bizonyos nagy járvány olyan nagy mértékű megbetegedést okozhat, hogy a halottak száma akár a milliárdot is elérheti - ahogy ez a spanyolnátha esetében történt 1918 és 1919 között.

Mesterségesen előállított vírus volt?

Oroszországban számos tudós bizonyos abban, hogy a SARS ember által előállított betegség. Nyikolaj Filatov, a moszkvai epidemiológiai szolgálat vezetője volt az első, aki ezt a feltevést támogatta. Ezt hamarosan Szergej Kolesnyikov professzor is alátámasztotta kutatásaival, melyek kimutatták, hogy a vírus csakis laboratóriumi körülmények között állítható elő. A szibériai biofegyver-szakértő szintén úgy gondolja, hogy a SARS valószínűleg egy laboratóriumi baleset során szabadult ki valahol Kínában.

Amint a tudósok világszerte tanulmányozni kezdték a SARS eredetét, a nyomok Kuangdongba vezettek. Mivel Kína legfontosabb biofegyver-kutató központja itt található, nem meglepő, hogy a gyanú a biofegyver-kutatókra és a kínai hadseregbeli főnökükre terelődött. Ezt a gyanakvást még inkább erősítette az a tény, hogy a vírus egy kínai katonai kórházból terjedt szét. Elképzelhető, hogy a hadsereg radikálisai abban reménykedtek, hogy a SARS elszigeteli az országot a világ többi részétől. Ezáltal statárium lépne életbe, és így lehetőségük lenne a kínai liberális politikai erők eltörlésére.

Hónapok óta titkolták
Amikor bizonyossá vált, hogy a kínai hadsereg tudott a SARS-ról, és létezését már 2002 novembere óta titkolták, a vírus politikai és orvosi felháborodás tárgya lett. Meglepő módon a nyugalmazott kínai katonaorvost, aki segített tisztázni Pekingben a SARS-szal kapcsolatos titkolózásokat, nem hallgattatták el, sőt, szokatlanul nagy nyilvánosságot kapott a kínai médiában. Ez talán azt jelenti, hogy az egész leleplezés a kínai elnök, Hu Csin-tao által előkészített terv része volt, amivel az ellenfelei által irányított katonai egységek megszerzése volt a célja.

A részletek máig homályosak

A SARS-szal kapcsolatban a hivatalos szervek világszerte ködös magyarázatokkal álltak elő. Megpróbálták például meggyőzni a világot arról, hogy a vírus eredeti forrása valóban Kuangdong tartományban található, csakhogy az nem más, mint egy állatpiac.

Érdekes tény továbbá, hogy, bár a SARS a kínai gazdaságnak több mint 16 milliárd dollárjába került, egy csoportnak nagy pénzügyi hasznot jelentett a számos halott: a gyógyászati szektornak. A SARS hatalmas mértékben megemelte az orvosi, a gyógyszerészeti és a vírus kutatásába bevont vállalatok költségvetését. A biztonsági emberek és a végrehajtó hatalom is hasznot húzhattak a történtekből. Lehetséges lenne az, hogy a tudományos intézetek egyes ágazatai elég erkölcstelenek voltak ahhoz, hogy megalkossák és szétterjesszék a SARS-vírust, majd annak potenciális veszélyeit felfújva besöpörjék a profitot? Máig nem tudni.

Ahogy azt sem, hogy nem politikai érdekek álltak-e a háttérben. Érdekes egybeesés ugyanis, hogy éppen a járvány idején törtek be az angol-amerikai katonai erők is Irakba.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Talán egy angol-amerikai titkos szövetség volt érdekelt a SARS-járvány kirobbantásáért, így a média figyelme a háborúról a Kínát ért csapásra terelődött, arra az országra, mely leginkább ellenezte Irak lerohanását, illetve egyike a legerőteljesebb gazdasági riválisaiknak.

Cikkünk megírásában David Southwell Rejtélyes esetek című könyve segített.

Ezt is szeretjük