Végtörlesztés: az MSZP-s Tóth Józsefnek 67 millió forintnyi hitele alakult át

Több szocialista képviselőnek alakult át a hitele. A legnagyobb adós tavaly 67 millióval tartozott, ma 40-nel.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amikor a kormány bejelentette, végtörlesztéssel segítené a devizahiteleseket, az MSZP módosító javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a képviselők ne élhessenek a lehetőséggel. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője először támogatta az ötletet, aztán mégsem.

Mint a nyilvánosságra került vagyonnyilatkozatokból sejthető, többen - fideszesek és szocialisták egyaránt - nagyon jól járhattak azzal, hogy Lázár végül visszakozott.

Míg tavaly az MSZP-s Tóth József 67 millió forintnyi devizahitelről számolt be az Origo szerint, addig jelenlegi vagyonnyilatkozatában egy 40 milliós tartozás szerepel magánszemélyekkel szemben. Tóth József erről ezt írja: "hiteltörlesztés kezességvállalás családtagok lakásépítéséhez: 40 millió forint".

A XIII. kerületi polgármester az Origónak korábban azt mondta, a vagyonbevallásában feltüntetett tartozás nem a saját hitele, hanem "családtagjainak nyújtott kezességvállalás". Mindezek alapján nem egyértelmű, hogy a politikus élt-e a végtörlesztéssel vagy sem. 

Átalakult a tartozása a fideszes Gelencsér Attilának is, aki napi árfolyamon 18 milliós hitelt, kedvezményesen 13 millió forintos hitelt görgetett maga előtt még 2010-ben, jelenlegi vagyonnyilatkozatában pedig egy 12,4 milliós, magánszemélyekkel szembeni tartozás szerepel, amiről ezt írja: családi magánkölcsönszerződés.

A Gyurcsány-párthoz igazolt Molnár Csabának 11 millió forintos hitele vált kámforrá, bár ő azt írja, a végtörlesztést nem vette igénybe. A fideszes Papcsák Ferencnek pedig korábban 25 millió forintos hitele volt, ami ma 4 millió forintra csökkent.

A szintén MSZP-s Puch László tavalyi nyilatkozatában 4,3 millió forintnyi hitel szerepelt, a mostaniban viszont már nulla forint. A miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt 2010-es vagyonnyilatkozata 3,832 milliós hitelről árulkodott, a 2011-esben viszont már nem szerepel hitel.

Vagyonnyilatkozata alapján csökkent a hitele Kósa Lajos fideszes polgármesternek is. Kósa 58 millió forintnyi hitelről számolt be tavaly, a polgármester hitelintézetekkel szembeni tartozása 21,9 millió forint, magánszemélyeknek pedig 25 millió forinttal tartozik a debreceni polgármester.

Kósának tavaly 22,9 millió forintos lakásvásárlási, 200 ezer svájci frank lakás-felújítási kölcsöne, valamint egy 36 ezer svájci frankos nem részletezett kölcsöne volt. 

Akiknek változatlan a hitele

Nem csökkent - nagyban - a hitele az MSZP-s Bárándy Gergelynek, akinek korábban 142 ezres svájci frank hitelről számolt be, mostani nyilatkozatában 137 700-as hitel szerepel. Nem élt a végtörlesztéssel vagyonnyilatkozata alapján Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, továbbá Meggyes Tamás volt esztergomi polgármester, Navracsics Tibor, Pálffy István, Selmeczi Gabriella, Varga Mihály, és Schiffer András sem.

Akikről már korábban kiderült, hogy végtörlesztettek

Amint az az Origo korábbi cikkéből kiderült, végtörlesztett a régen MSZP-s, ma már DK-s Vadai Ágnes, aki 23,9 milliós hitellel rendelkezett, bár azt nem lehet tudni, hogy ennek mekkora része volt forinthitel. A politikus az Origónak elmondta, két forrásból, férje önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításából, valamint forinthitelből törlesztette házastársával közös devizahitelét.

Iváncsik Imre volt szocialista nemzetbiztonsági államtitkár szintén nem árulta el a lapnak, mekkora összeget végtörlesztett, 2010-es vagyonnyilatkozatában mindenesetre devizanem meghatározása nélkül egy 7,5 millió forintos tartozást szerepeltetett.

Az ugyancsak szocialista Gőgös Zoltán állítása szerint egy négy évvel ezelőtt felvett 5 millió forintos svájcifrank-hitel után fizetett ki 6 millió forintot múlt év végén. A végtörlesztést ingatlaneladásból fedezte.

A szocialistákhoz hasonlóan a fideszesek is kihasználták a saját maguk által teremtett lehetőséget. Kocsis Máté hajléktalanügyi referens az Origo információi szerint összesen 40 millió forintot fizetett vissza, és ezzel mintegy 15 millió forintot takarított meg. Az összeget Kocsis két ingatlan eladásából, egy édesanyjától kapott 15 millió forintos kölcsönből, valamint készpénzben lévő megtakarításaiból teremtette elő.

Halász János ugyanennyit fizetett vissza, így ugyanannyit spórolt, mint Kocsis Máté. Az államtitkár megtakarításaiból, családi segítséggel és egy új forinthitellel fedezte a 40 milliós számlát.

Rogán Antal 10 millió forintot váltott ki, amit saját megtakarításból, illetve forinthitelből teremtett elő, Vejkey Imre forinthitelből végtörlesztett, a képviselőnek mintegy 20,7 millió forintot kellett kifizetnie.

Csenger-Zalán Zsolt 8 milliós hitelét forinthitelből váltja ki, Spaller Endre pedig nem árulta el, honnan volt arra pénze, hogy kiváltsa 4,5 millió forintos hitelét.

Így végtörleszt a Parlament

Tóth József (MSZP): 67 millió forintos hitelből 40 milló forint lett.

Kocsis Máté (Fidesz): 40 millió forint visszafizetés.

Halász János (Fidesz): 40 millió forint visszafizetés.

Vadai Ágnes (DK): 23,9 millió forintos hitelt végtörlesztett

Vejkey Imre (KDNP): 20,7 milliós kifizetés.

Gelencsér Attila (Fidesz): 18 millió forintos hitelből lett 12,4 milliós tartozás magánszemélyeknek

Molnár Csaba (DK): 11 millió forintos hitel tűnt el.

Kósa Lajos (Fidesz): 58 millió forintos hitel 21,9 millió forintra csökkent. Magánszemélyeknek 25 millióval tartozik.

Papcsák Ferenc (Fidesz): 25 millió forintos hitel 4 millió forintra csökkent.

Rogán Antal (Fidesz): 10 millió forintot váltott ki

Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz): 8 millió forintos hitel.

Iváncsik Imre (MSZP): 7,5 millió forintos hitel.

Puch László (MSZP): 4,3 millió forintos hitel.

Bárándy Gergely (MSZP): 142 ezer CHF-es hitel 137 700 CHF-re csökkent.

Gőgös Zoltán (MSZP): 5 millió forintos hitel.

Spaller Endre (KDNP): 4,5 millió forint.

Semjén Zsolt (KDNP): 3,8 milliós hitele tűnt el.

Ezt is szeretjük