Ma kell kívánnod, hogy valóra váljon! Most minden vágyad teljesül
Tiszta lesz az ég, így rengeteg hullócsillagot láthatsz.
Elérkezett az év egyik legszebb és legjobban várt eseménye, az augusztusi csillaghullás.
A jelenség ma és holnap este lesz a leglátványosabb, így érdemes készíteni a kívánságokat, illetve egy olyan helyen tölteni az estét, ahol jól látszik az égbolt.
Tiszta lesz az ég
Minden év augusztusában megfigyelhető az égen a Perseidák meteorraj átvonulása, mely rengeteg hullócsillagot eredményez, és általában a hónap közepén tetőzik. A maximum időpontja 2015-ben augusztus 12-én és 13-án este lesz, így, ha szeretnél igazán szépet látni, ekkor figyeld az eget!
A meteorraj megfigyelése ráadásul nemcsak azért jó program, mert rendkívül látványos: a babona szerint, aki hullócsillagot lát, az kívánhat egyet, és a vágya hamarosan teljesülni fog, persze csak akkor, ha erősen koncentrál rá a megfelelő pillanatban, és nem mondja ki hangosan, mit kívánt.
Idén ráadásul szerencsések leszünk, hiszen sem a szerda, sem a csütörtök este nem lesz borongós az előrejelzések szerint, így kristálytiszta égbolton figyelhetjük meg a csodálatos jelenséget, melyre évente csak egyszer van példa. Hullócsillagot egyébként egész augusztusban nagyobb eséllyel láthatsz, mint az év többi részében, de ma és holnap különösen nagy szerencséd lehet.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
A nyári égbolt csillagképei
Ha nemcsak úgy passzióból kémlelnéd az eget, hanem igazán kíváncsi vagy, mi van odafent, akkor nézd meg a nyári égbolt csillagképeit!
OLVASD EL EZT IS!
- időjárás
- meteorológia















