Mégis mit csinál egy tanár egész nap? A három hónapos szabadság óriási tévhit

Három hónap nyári szabadság, őszi, téli, tavaszi szünet, napi öt-hat óra munka - a pedagógustársadalmat övező sztereotípiák sajnos a mai napig sziklaszilárdan tartják magukat, mérgezve a társas kapcsolatokat, sutba vágva az empátia igényét. Pedig nem is tévedhetnénk nagyobbat: egy jó pedagógus oktató, adminisztrátor, tehetséggondozó, szabadidő-szervező, lelkisegély-szolgálat egy személyben. 

Egy társadalom jövője az oktatáson áll vagy bukik. A magyar közoktatást jelenleg a csekély megbecsültségnek örvendő tanárok elhivatottsága tartja fenn. Hogy meddig? Amíg bírják. Az elmúlt időszakban eddig talán sosem látott nyomás nehezedett a pedagógustársadalomra.  De mit is csinál egy tanár pontosan, miért annyira kimerültek? Ennek jártunk utána néhány pedagógus segítségével. 

- Máig tartják magukat azok a téves közhelyek, hogy három hónap szabadságunk van, vagy hogy délután kettőkor eldobjuk a tollat. Akinek nincsen tanár a családjában, az talán nem is látja, hogy ez heti 168 órás munka, pláne, ha osztályfőnök az ember, mert állandó készenlétben kell lennie, a tanításon kívül pedig elképesztően sok egyéb feladata is van az embernek – mondta el Vinczellér Katalin magyar-média szakos gimnáziumi tanár.

- A 22-26-28 kötelező munkaóra csak a konkrét negyvenöt perces tanórákat jelenti, amikor nagyon jelen kell lenni, és van másik 26-28 óra, amikor az ember készül, dolgozatot javít, versenyre készít fel, intézi a végtelen mennyiségű adminisztrációt, és a családok mentális állapotát próbálja rendben tartani. A gyerekeknek is elképesztő mennyiségű konfliktusa van, az utóbbi néhány évben hatványozottan igaz ez rájuk, ahogy mindenkire. Szeretnénk azt a fajta erőt megtalálni, visszahozni, ami kell egy iskola jó működéséhez. Ehhez viszont az is alapfeltétel, hogy a tanárok stabilak legyenek. A tanárok viszont nagyon nem mondhatók stabilnak az elmúlt egy évben – tette hozzá.

- Lelki elköteleződésről és szeretetből csináljuk a munkánkat, ennek azonban nem szabadna kizárnia azt, hogy az ember meg is tudjon élni abból, amivel foglalkozik.

A nyári szünetben, ami esetünkben 6 hét, vízi, tanulmányi, biciklis és túratáborokba visszük a gyerekeket. Programokat, tartalmas együttlétet szervezünk, ami amellett, hogy óriási öröm, rengeteg munka is. Figyelünk a nap 24 órájában 12-18 éves diákokra, éjszakai és hétvégi pótlékok nélkül, hivatásból, elköteleződésből. A kérdés, meddig tolerálható az, hogy csak mindezek után tud jelen lenni az ember a magánéletében - nyújtott betekintést mindennapjaiba Siklósi Nóra magyar nyelv és irodalom szakos tanár.

- Kizárólagossá vált a szakmánk: aki tanár, az tanár, nem tud mellette más lenni. Rengeteg okos, kedves, tehetséges gyerek van körülöttünk, akiket szeretünk tanítani, akikkel jó beszélgetni, és akiket nem szeretnénk magukra hagyni az iskolában, de szomorú tény, hogy  ki van használva az a fajta erős lelki elköteleződés, ami egy pedagógust jellemez.

Rettenetesen fáradt mindenki mentálisan és fizikailag is. Ráadásul nálunk a terheket mindenki egyedül hordja. Az emberekkel foglalkozó segítő szakmákban, így többek közt a pszichológusok és szociális munkások tevékenysége során legalább vannak szupervíziós lehetőségek, esetmegbeszélések - a tanár ezzel szemben sokszor legfeljebb telefonon egy barátjával beszélheti meg este a rá nehezedő nyomást.

Ezt nem lehet sokáig bírni, csak közben ott van száz diák, aki azt kérdezi: tanárnő, ugye, nem tetszik elmenni? Nonszensz, hogy ez az aggodalom egy 12-13 éves gyerekben időről időre felmerül - tette hozzá Siklósi Nóra, aki kollégáival egyetértve úgy érzi, az elmúlt időszak nyilatkozataiból világosan látható, hogy mára megvonták a bizalmat a tanári társadalomtól.

- Nem kevés munkáért várunk sok pénzt, hanem azt tapasztaljuk, hogy szanaszét dolgozza magát az ember, és utána is megélhetési problémái vannak. Amikor 28-32 órákat tanítottam, osztályfőnökként és munkaközösség-vezetőként is dolgoztam, egy idő után úgy éreztem, jelentkeznek a kiégési tünetek, és rosszat teszek magamnak és a diákjaimnak is, ha így maradok a pályán. Adódott egy nagyszerű munkalehetőség, ami mellett viszont félállásban meg tudtam tartani a tanítást is - osztotta a véleményt Vinczellér Katalin.

- A tanárok többsége mindig is lelkiismeretes, becsületes volt, eddig is sok pluszfeladatot megcsináltunk ingyen, pusztán hivatástudatból. A bosszútörvénnyel azonban mindezt kétségbe vonják, hiszen beemelik a rendszerbe, és kötelezően elvárttá teszik, ettől is nagyban függ majd a jövőben, mennyi pénzt kap a tanár - világított rá a fennálló megalázó helyzetre Kovács Zoltán matematika-fizika-informatika szakos tanár.

- Eddig is mindenki megcsinálta azt, amit a lelkiismerete diktált, sőt van, aki jóval többet is tesz: színházba viszi a gyerekeket, vagy éjfél után még a lelkükkel foglalkozik. Az osztályfőnökökre a Covid óta különösen nagy mentális teher nehezedik, a gyerekekkel még komolyabban kell foglalkozniuk, mivel azóta sokan kíséreltek meg sajnos öngyilkosságot is.

A normális az lenne, ha mindenkinek egy garantált magas alapfizetés járna, és onnan lehetnek kiugrások a pluszmunkáért. Aki jóval több munkát végez, az pedig keressen ezenfelül többet, akár kétszeresét is, mint az, aki csak a kötelezőt végzi el - sommázta a kívánatosnak tartott állapotokat.

A heves vitákat kiváltó státusztörvény életbe lépése esetén a közalkalmazotti jogviszony helyett új jogállásba kerülnének a pedagógusok, és új szabályok lépnének érvénybe a munkavégzésre, munkakörülményekre vonatkozóan. Többek közt a pedagógusok munkaideje megnövekedhetne maximum napi 12, heti 48 órára, a tanév pedig akár július 15-ig meghosszabbítóvá válna. Hat hónapra növekedne a felmondási idő, a törvény korlátozná a tantestületek döntéshozói jogait az iskolát érintő kérdésekben, tiltakozás esetén pedig az osztályok összevonhatóvá válnának. A szólásszabadságot korlátozva azt is megtiltanák, hogy a pedagógusok negatívan nyilatkozzanak a közoktatásról, sőt, a mobiltelefonjuk is átvizsgálható lenne indokolt esetben. Nem meglepő, hogy hatalmas port kavart a pedagógusi körökben a tervezet, amelynek hatására sokan a felmondást fontolgatják, vagy már meg is hozták a döntést a pályaelhagyásról.

- A státusztörvény híre előtt a nehézségek ellenére biztos voltam benne, hogy ezt akarom csinálni, most viszont őszintén nem tudom, mit hoz a jövő. A szabályozás nagyon kihúzná a lábunk alól a talajt. Várok. A kollégák közül van, aki mindenképpen maradni akar, annyira szereti a hivatását, hogy igyekszik függetleníteni magát minden nehezítő körülménytől, de olyan is bőven akad, aki már eldöntötte, hogy nem fogja aláírni a módosított szerződést. Ez majd akkor derül ki, ha látjuk a végleges törvényt. Amit első körben kitaláltak, az tarthatatlan. Lehallgathatják a telefonomat? Nem mondhatom el az oktatásról a véleményemet? Hol élünk? - tette fel a kérdést a pedagógusok csakugyan méltatlan helyzetéről Tolnai Judit matematika szakos tanár.

- Ez már a 18. évem tanárként. A legnagyobb motiváció, ami még a pályán tart: a gyerekek. Miattuk csináljuk. Az osztályom, az én picikéim mellettem nőttek fel, különleges tapasztalat volt látni, hogy mennyi minden változik, fejlődik bennük, mígnem 10 éves gyerekekből 18 éves, fiatal felnőttekké válnak.

Valójában most ballag el az osztályom, így nyugodt szívvel léphetnék ki. Csak nagyon fájni fog, ha vége lesz, az a baj. Ha pedig kirúgnak bennünket? Akkor legalább nem nekünk kell meghozni ezt a nehéz döntést - tette hozzá lemondóan.

- Azt gondolom, ha én becsukom a terem ajtaját, akkor nem látják, hogy mit csinálok. Hiszek abban, hogy a matematikával arra lehet megtanítani a gyerekeket, hogy gondolkodjanak. Utána már nem a logaritmusos egyenleteken fognak gondolkodni, ezt a képességet az élet minden területén, mindig tudják majd használni. A gyerekek nyitottak a világra. Remélem, hogy mindig lesznek majd kollégák, akik kitartanak, és becsukják az ajtót, megtanítják gondolkodni a következő generációkat.

- Sokan vannak abban a dilemmában, vajon mivel tesznek többet: ha felmondanak, és ezzel jelzik, hogy a rendszer rossz, vagy ha a csapnivaló rendszerből a személyes hozzájárulásukkal a lehető legjobbat megpróbálják kihozni. Én meghoztam a személyes döntésemet a tiltakozásról. A magyarázat egyszerű: úgy gondolom, a személyes szerepem a rendszeren belül kisebb lenne, mint a tiltakozásom ereje. Aki hozzám hasonlóan érez, valószínűleg a státusztörvény érvénybe lépésével felmond, jelezvén, hogy az teljességgel elfogadhatatlan. És addig nem is jönnek vissza, amíg ez nem változik meg. Úgy gondolom, lesz pár ezer pedagógus, aki felmond, ami ugyan csak néhány százaléka az egész szakmának, de érezhető veszteséget jelent majd.

Sokan a pályán maradnak a diákok szeretete miatt, de kivétel nélkül mindenkinek nehéz lesz meghoznia a maga döntését. Az oktatási rendszer nem fog összeomlani, csak a minőség romlik, még ha az alapvető felügyelet meg is maradhat az iskolában. A rendszerben jelenleg talán nem is számít igazán, 20 vagy 60 fős-e az adott tanulócsoport, vagy hogy az informatikaórát informatika-, netán magyartanár tartja-e – világított rá a problémás helyzetképre Dukán András Ferenc matematika-történelem szakos tanár, aki december 1-je óta polgári engedetlenség keretében nem tart órákat, miután három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusát rendkívüli felmentéssel elbocsátották. A Belső-Pesti Tankerülethez tartozó tanár akkor úgy határozott: addig nem veszi fel a munkát, amíg az elbocsátott kollégákat nem veszik vissza állásukba, a vezetés nem kompenzálja őket, és kér elnézést a diákoktól, szülőktől, iskoláktól is.

- Jelenleg nagyon kicsi esélyt látok arra, hogy szeptembertől tanítsak. Ha elfogadják a státusztörvényt, továbbra sem fogok ténylegesen részt venni az oktatásban. Létezik egy kis esély arra, hogy felfüggesszem a polgári engedetlenségemet, ám ehhez az kellene, hogy a decemberi indulópontomhoz képest is legyen valamiféle pozitív irányú változás, előrelépés, és néhány gesztus, amellyel elismerik, hogy nagyot hibáztak a tanárok kirúgásánál. De az igazság az, hogy azóta csak tovább romlott a pedagógusok helyzete.

Két kimenetel, cél lehetséges a tiltakozások kapcsán – fejtette ki Dukán. - Az egyik, hogy annyira megfordul a közhangulat, hogy az országvezetésnek többé nem éri meg a pedagógustársadalmat bántania, hiszen már a népszerűségét tenné vele kockára. Ez félmegoldásokat generálhatna, például bérrendezést sürgetne, vagy a túlórára vonatkozó szabálypontokban lenne változás, de a tantervekben, a tankönyvválasztásban és más fontos kérdésekben kevés esélyét látom a megegyezésnek. A pedagógusok reményvesztetten fáradtak, nem mozgalmárként akarnak helytállni, hanem végre nyugodtan tanítani szeretnének.

A folyamatos tiltakozásoknak ugyanakkor más eredménye is van: nem hagyják leülni a témát. Továbbra is ezzel foglalkoznak az újságok, látják az emberek Budapesten és a nagyvárosokban, hogy baj van. Kimennek a tanárok, a diákok, a szülők demonstrálni, sztrájknapokat tartanak, így egyfajta hosszú távú, már-már maratoni változás kezdődhet el - összegzett a tanár.

A pedagógusok anyagi és társadalmi megbecsültsége az oktatás fejlődésének alapfeltétele lenne, a szakma azonban jelen formájában nem vonzó a pályaválasztók számára: évről évre csökken a pedagógusképzésre jelentkező egyetemisták száma, ráadásul még a diploma megszerzése sem garancia önmagában, számos tanári végzettséget szerző fiatal már el sem indítja a karrierjét a saját területén.

- A pályára nem az anyagiak miatt lép az ember, de ha nem tud megélni a fizetéséből, meg kell hoznia egy racionális döntést, hiába szereti csinálni. A legtöbbünknek másodállást is kell vállalnia, mert semmire nem elég a fizetése. A kevés fizetés mellett a megbecsülés hiánya sem vonzó a pályaválasztók számára. Pedig az én osztályomban is van olyan gyerek, akiből nagyon jó tanár lett volna. De most mondjam neki, hogy legyél tanár, és haljunk együtt éhen? - teszi fel a kérdést csüggedten Tolnai Judit.

Siklósi Nóra küzdelmeit fia érdekében is folytatja, aki a jövőben ugyancsak a tanári pályáról álmodik, természetesen megfelelő körülmények között.

- Amikor tanári szakra jelentkeztem több mint 20 éve, az akkori osztályfőnököm azt kérdezte: „Miért mész oda, pedig olyan jól tanulsz!” Most a fiam jelentkezett magyar-történelem tanári szakra, és másfél éve mindenhonnan ugyanezt a mondatot kapja: „Miért mész tanárnak, hiszen olyan okos gyerek vagy - hogyan fogod így eltartani a családodat?”.

Halkan én is megjegyeztem neki, hogy érdemes azért körbenézni, milyen egyéb lehetőségek adottak még, közben viszont mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy egy ilyen hivatást választ magának, mert megtapasztalhatja, hogy mennyi öröm van ebben a munkában, mennyi szeretetet kap vissza az ember. Bár az utóbbi években sokan sokféleképpen próbálták „felnyitni a szemét”, egyelőre kitart a döntése mellett, de azt mondja, közben tanul mást is, mert egyszer szeretne fenntartani egy családot. És az ember ebben a pillanatban legszívesebben elsírná magát: tényleg ilyen gondolatokkal terhelve kell elvégeznie már az egyetemet is egy diáknak két tanárszakkal?

A Csörögi Tanoda titka

Kalina Yvette 2011-ben érkezett Csörögre, hogy a településen élő cigány családok gyerekeinek segítséget nyújtson. Trenddé tenni a tanulást - ezzel a gondolattal indul el nap mint nap.

(Képek: Getty Images Hungary, Tamás Katalin.)

• tanár
• pedagógus
• pedagógusbér
• oktatás
• exkluzív
• Terasz