Pártállami módszerek: a magyar dolgozók szexuális szokásairól is adatot gyűjthetnek

A közszolgákat titkosszolgálati módszerekkel figyelhetik meg.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy tavalyi törvénymódosításnak köszönhetően a hazai köztisztviselők a napokban szembesülnek azzal, hogy megbízhatóságukat titkosszolgálati eszközökkel lehet vizsgálni.

Ha a közszolgák nem hajlandóak alávetni magukat a mindenre kiterjedő vizsgálatnak, búcsút inthetnek állásuknak. A megfigyelésekről nem értesítik a dolgozókat, csak a vizsgálat eredményét osztják majd meg velük.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a munkavállalók egy része már megkapta azt a dokumentumot, melyben bele kell egyezniük az adatgyűjtésbe. Ha ezt nem írják alá, akkor munka nélkül maradnak. A megfigyelés jogossága egyébként nemcsak a revizorokra érvényes, hanem a legtöbb köz- és kormánytisztviselőre. 

Kizsarolt nyilatkozat

A korábbi adatvédelmi ombudsman vezette Eötvös Károly Intézet közleménye szerint a szabályozás nem csupán alkotmányellenesen korlátozza az állami alkalmazottak alapvető jogait, de olyan fenyegetéssel kizsarolt nyilatkozat alapján teszi ezt, amely a jog szerint érvénytelennek minősül. A személyes adatok kezeléséhez ugyanis az adatalanyok tájékozott, tudatos és önkéntes beleegyezése szükséges

Tiltakozik a titkosszolgálati módszerek bevetése ellen az LMP is. A párt közölte: választ vár a kormánytól, hogy a titkosszolgálatok által a legszemélyesebb ügyekről - nyaralásról, családi problémákról vagy szexuális szokásokról - megszerzett, lakásokban felkutatott információk miért fontosak a köztisztviselők hivatali kötelességtudatának megítélésekor.

Mi lesz az adatokkal?

- Arra is kíváncsiak vagyunk, miként fogják kezelni a köztisztviselők családtagjairól szerzett információkat, és egyáltalán mit takar a kifogástalan életvitel homályos kritériuma. Nem tekinthető jogállami módszernek az, hogy nem megalapozott gyanú esetén nyúlnak titkosszolgálati eszközökhöz, hanem jobb ötlet híján mindenkit, mindenhol, ok nélkül ellenőrizni próbálnak - tették hozzá.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az LMP szerint a kormánypártok olyan eszközöket adtak a titkosszolgálatok kezébe, amelyekkel legfeljebb a pártállami időkben éltek. - Tavaly ősszel a kormány a közigazgatási pálya népszerűsítését, a fiatalok felé történő nyitást tűzte ki célul. A fentiek ismeretében az LMP kevés sikert jósol a törekvésnek - közölte a párt.

Ezt is szeretjük