Ennyi volt az LMP?
Függetlenként folytatja parlamenti munkáját az LMP-ből kilépett nyolc országgyűlési képviselő.
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért - PM - párt egyik alapítója pénteken bejelentette, az LMP-ből kilépett, a pártot megalapító nyolc országgyűlési képviselő függetlenként folytatja tovább parlamenti munkáját.
Az Index szerint "ez egyben azt is jelenti, hogy az eddig 15 fős LMP frakciójának létszáma hétre csökken. A házszabály szerint amennyiben egy frakció létszáma 12 fő alá csökken, a képviselőcsoport megszűnik. Ezzel azonban nagyon beszűkülnek a politizálás lehetőségei az Országgyűlésben, és jelentősen csökken a pártra jutó figyelem."
Nem tárgyaltak
A politikus közleményében azt írta, hogy miután kiléptek az LMP-ből, annak érdekében, hogy a parlamenti képviselőcsoport megmaradjon, "konstruktív javaslatot" tettek egy frakciószövetség létrehozására. Ez a megoldás jogilag transzparens és működőképes lett volna arra, hogy fennmaradjon a zöld értékek hatékony parlamenti képviselete.
Megvalósítása azonban csak a két fél együttműködése és közös szándéka esetén lett volna lehetséges - tette hozzá. Szavai szerint a Schiffer András vezette LMP-s tárgyalódelegáció semmilyen formában nem volt hajlandó a javaslatot még csak megtárgyalni sem, ehelyett csak azt javasolták, hogy a Párbeszéd Magyarországért képviselői adják vissza a mandátumukat.
A PM-es képviselők által javasolt megoldásokat, amelyek teljes egészében az LMP-re hagyták a párt erőforrásait, és meghagyták volna a frakción belül kisebbségben lévő LMP-seknek a lehetőséget, hogy Schiffer András személyében ők adják a közös frakció vezetőjét, mereven elutasították - írta.
Független képviselők
Hosszú tárgyalások után úgy érezték, kimerültek a lehetőségeik, ezért, "tudomásul véve Schiffer Andrásék hajthatatlanságát", a jövőben független képviselőként fognak dolgozni "az igazságosságot és fenntarthatóságot megjelenítő zöld politika ügyéért" - írta Jávor Benedek.
Az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárja a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. Ezután a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.
Az LMP január végi kongresszusa úgy döntött, hogy nem változtat a korábban elfogadott stratégián. Ezután a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből, és új pártot alapítanak. A platform képviselői akkor hangsúlyozták, szeretnék, ha egyben maradna a parlamenti frakció, ezért tárgyalásokat kezdenek az LMP-ben maradókkal.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vasárnap Jávor Benedek és Szabó Tímea bejelentette, hogy a platform párttá alakul, és Párbeszéd Magyarországért néven folytatja munkáját. Szabó Tímea egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Lehet Más a Politikából kivált nyolc képviselő nem adja vissza a mandátumát. Az újságírók felvetésre hozzátette: egy LMP nevű frakcióban nem maradnának, éppen ezért javasolnák, hogy a képviselőcsoportot kereszteljék át LMP - Párbeszéd Magyarországért névre.
OLVASD EL EZT IS!
- népszavazás
- orbán viktor
Mókás fotók: így tanulmányozza Orbán az LMP népszavazási kezdeményezését
- fidesz
- mszp