Ezért nem tud elhelyezkedni több tízezer nő

Íme, egy tipikus akadály

Az oviban nincs hely, más kerületekben élők vették el.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Előző héten egy olvasónk egy meglehetősen érdekes történettel keresett meg minket. Adott egy háromgyerekes család, akiket egy személy, az apa tart el, a nő pedig otthon van a két kisgyerekkel, a kislány bölcsődés, a kisfiú óvodáskorú. Mivel az apa keresete alig elég a megélhetésre, a nő úgy dönt, dolgozni kezd, végül azonban az álláskeresésig sem jut el.

Hamar kiderül ugyanis, hogy nem lesz, aki napközben vigyáz a kicsikre. Hiába próbálkoztak a kerületi ovival, bölcsivel, mindkét helyen elutasították őket. A csavar a történetben, hogy ezt leginkább szülőtársaiknak köszönhették: a család Újpesten él, a környékükön található óvodában pedig azért volt hely, mert a szomszédos kerületben élők közül néhányan úgy döntöttek, inkább ide járatják gyermekeiket. Ez az ovi jobban tetszett...

- Ráadásul ehhez még csak átköltözniük sem kellett, elég volt papíron átjelentkezniük egy újpesti baráthoz, rokonhoz, akárkihez - meséli a családfő, Nagy Károly.

Ha nem tudja hová tenni a gyereket, nem tud elmenni dolgozni

- A kormány folyamatosan azt hangoztatja, hogy jó lenne, ha a nők visszamennének dolgozni. De ha a gyerekeket nem tudjuk hová tenni, akkor mégis hogyan? - tette fel a kérdést.

Megkerestük az önkormányzatot, hogy megtudjuk: milyen szempontok alapján válogatnak, illetve, hogy ellenőrzik-e a szülők tényleges lakhelyét? Kíváncsiak voltunk arra is, mit tanácsolnak, mit tegyen az anya, aki, ha ez a probléma nem állna fenn, már egy ideje a fizetéséből levont járulékaival növelné az állami bevételeket, ahelyett, hogy gyest igényelne.

Az önkormányzat Művelődési és Oktatási Osztályának vezetője, Mátésné Pataki Ágnes közölte, a jelenlegi szabályok szerint nekik csak az ötéves, óvodaköteles gyermekeket kötelező felvenniük, illetve, a hátrányos helyzetű, és a gyermekvédelmi törvény értelmében veszélyeztetett gyermekeket.

Ellenőrizni pedig senkit nem ellenőriznek, nem is tehetnék: nincs törvényi felhatalmazásuk a szülők megfigyelésére.

Mint megtudtuk, a beiratkozáskor csak a gyermek és a szülő lakcímkártyáját kérik el, és mivel az intézmény vezetője nem hatóság, így nincs joga arra sem, hogy a kártyán szereplő címet megkérdőjelezze.

Sok esetben egyébként a nyomozás se segítene, a közoktatási törvény ugyanis arról rendelkezik, hogy az óvodába annak a szülőnek a gyermekét is fel lehet venni, aki csak dolgozik - és nem él - a kerületben. Ez esetben tehát átjelentkezni se kell.

A történet legszebb része
Miután a pár első gyermeke megszületett, az anya, mivel sok teje volt, leadott belőle az anyatej-gyűjtőnek. Mivel nem kevés mennyiségről volt szó, Wintermantel Zsolt polgármester személyesen tüntette ki egy emléklappal - így megköszönve, amit a nő újpesti közösségért tett. Az eseményre a polgármester a kisgyerekével érkezett, aki szintén így jutott anyatejhez. Az apa elmondta, Wintermantel az ünnepségen olyan meggyőzően beszélt, hogy úgy döntöttek, nem heziitálnak tovább, megadják a bizalmat, és vállalnak még egy gyereket. Így ők is nagycsaládosok lettek.

Van kiskapu, csak használhatatlan

Az osztályvezető által elmondottak alapján egy kiskapu lehet, ha a kisebbik gyereket felveszik a bölcsibe. Ekkor ugyanis a nagynak is helyet kell biztosítani a kerületi intézményben.

- Amennyiben a kisebb gyermeket a bölcsőde felvette, úgy a nagyobb gyermek is bekerült az óvodába - fogalmazott Mátésné Pataki Ágnes. Nagy Károly ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: helyhiány van a bölcsődékben is, kislányát legalábbis elutasították. 

Az eset nem egyedi
A Központi Statisztikai Hivatal kutatása szerint 163 ezer nő a gyermeknevelés miatt nem tud elhelyezkedni. A felvételben összességében 34 ezer nő jelölte meg a bölcsőde, óvoda hiányát munkavállalásának akadályaként.

Az önkormányzat a dolgozni vágyó anyákkal kapcsolatban leszögezte, gyesen lévő édesanyák gyermekét abban az esetben tudják felvenni, ha már minden dolgozó szülő igényét kielégítették, és van még szabad férőhely.

- Felvételt nyerhet az is, akinek az édesanyja munkába állt, vagy munkába áll a közeljövőben - tették hozzá.

Fotók! Ők biztosan nem lesznek Simicska és Matolcsy rabszolgái

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nagy Károly erre csak visszakérdezett: kezdjen el egy anya úgy munkát keresni, hogy még abban sem biztos, hogy napközben lesz, aki vigyáz a kicsikre?

- Ki garantálja, hogy tényleg felveszik őket? Tegyük fel, hogy talál munkát, majd nyugodtan besétál az óvodába, hiszen úgy tudja, hogy így már fel kell venniük a gyereket. Mi van akkor, ha mégis úgy fogadják: nagyon sajnáljuk, épp most teltek be a helyek, nem áll módunkban még egy gyereket befogadni. Akkor mit csinálunk? - kérdezte.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Lehet fellebbezni

Jogorvoslatként a családnak az önkormányzat a fellebbezést ajánlotta, mint írták: akit az intézményvezető elutasít, annak törvényi joga, hogy a döntés ellen fellebbezzen.

- A fellebbezés elbírálásakor minden körülményt figyelembe veszünk, amiről tudomásunk van, és annak megfelelően próbálunk segíteni - tették hozzá. Az apa elmondta, már fellebbeztek, de semmire sem mentek vele.

A családokat érintő új szabályok

Nézegess képeket!

Elolvasom

- A legnagyobb baj, hogy a választás lehetőségét sem hagyták meg. A nemzeti konzultációban megkérdezték, mit szeretnénk, mit adjanak a rászorulóknak, munkát vagy segélyt. Ott választhattunk, a saját életünkben meg nincs erre lehetőség. Hiába akarunk munkát, a segély marad, ráadásul azért, mert férőhely hiány miatt nem tud óvodába menni a gyerek - foglalta össze a helyzetet.

Felvetésünkre, hogy nem tudnák-e ők is egy másik kerületbe átvinni a kicsiket, azt válaszolta: nem biztos, hogy meg tudnák oldani a gyermekek oda- és hazaszállítását.

- Ez időben, és pénzben is egy újabb terhet jelentene - vélekedett.

Ezt is szeretjük