Mágikus erővel bír a mai nap: most érdemes elvégezni a szerelmi jóslást
A napfordulók idején különleges energiák dolgoznak.
Napforduló vagy napéjegyenlőség több is van egy esztendőben, minden évszakban egy. Az őszi napéjegyenlőség ebben az évben mára, vagyis szeptember 23-ra esik.
Mint azt neve is elárulja, ezen a napon az éjszaka és a nappal hossza megegyezik, részben ezért is tulajdonítottak már ősidők óta mágikus energiákat a napfordulóknak. Régen ezen a napon a Földanya ünnepét tartották, az aratás és az azt követő pihenés örömére. A görög mitológia szerint Hádész, az alvilág istene ezen a napon pillantotta meg Perszephonét, a termés és a termékenység istennőjét, és menthetetlenül beleszeretett.
A napéjegyenlőség mágikus energiái és a görög istenek közt születő szerelem okán a mai nap különösen jó időpont szerelmi jóslás végzésére. Az ókori görögöknél, druidáknál és rómaiaknál bevett szokás volt falevelekkel jósolni. Keress te is öt szép nagy őszi falevelet, és kezdődhet a jóslás!
Tegyél fel magadban egy közeli vagy távoli jövőre vonatkozó kérdést a szerelemmel kapcsolatban, és az öt falevélre írj öt lehetséges választ. Ezután dobd el, ereszd szélnek a leveleket, és amelyik levél a legközelebb hullik le eléd a földre, az a jóslat válhat valóra a feltett kérdésedre.
Szerelmi jóslás
Jósoltál már tarot kártyával? A képgalériában megmutatjuk, hogy kell.
Jóslás teafűből
Egyszerűbb, mint gondolnád: jósold meg teafűből, mi várhat a jövőben! Megmutatjuk, hogy elemezd.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- tenyér
- tenyérjóslás