Matolcsy nemcsak számolni, de olvasni sem tud

Védekezik a jegybankelnök?

Nézd meg képeken az első tavaszi hét eseményeit.

A héten Szél Bernadett LMP-s képviselő a Paks II. Zrt.-hez fordult, hogy elkérje a paksi szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat. Hosszas megbeszélés után végül megkapta azokat.

A héten két botránykönyv is megjelent, az egyik a Nemzetgazdasági Minisztérium volt kabinetfőnökének, Wiedermann Helgának, a másik a szeptemberben börtönből szabadult Zuschlag Jánosnak a könyve. Az előbbi meglehetősen nagy vihart kavart a jegybankelnök, Matolcsy György feltételezett szivárogtatásával kapcsolatban. Az egész botrány pikantériáját az adja, hogy Matolcsy György először hiteles forrásként, a szivárogtatás feltételezését követően pedig mindjárt fikcióként emlegette a könyvet.

A volt MSZP-s politikust, Simon Gábort előzetes letartóztatásba helyezték. Több rejtély is övezte eleinte a nagyjából egy hete eltűnt maláj légitársaság utasszállító repülőgépét. Szombaton azon kívül, hogy életbe lépett az új Polgári Törvénykönyv, a nemzeti ünnep alkalmából több helyen is megemlékezéseket tartottak és meg lehetett tekinteni az Országházat is. Az ellenzéki összefogás megemlékezése az eső miatt elmaradt. Nézd meg képeken a hét eseményeit!

További cikkek a héten

Csalások a munkahelyeken

Modern kori emberkereskedelem

64 ezer forintot kaphatsz az államtól

Orbán Viktor országjáráson

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor rengeteget utazik külföldre, és természetesen Magyarország egyre több pontján is megfordul. Pláne a választások előtti egy-két hónapban húzott bele, és szerencsére teleposztolja a Facebook-oldalát az élményeiről. Hiába, a kormányfő profin pózol, ha a kollégákról, gyerekekről vagy akár nőkről van szó. Nézd meg képeken Orbán országjárásának legspontánabbnak szánt pillanatait!

Orbán "Spontán" Viktor 7 emlékezetes országjáró képe

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük