Így néz ki egy 100 ezer éves konnektor: hegyen találták a misztikus leletet
1998-ban találták a különös leletet, ami szakasztott olyan, mintha egy elektromos rendszer csatlakozója lenne.
1998-ban egy John J. Williams nevű férfi észak-amerikai túrára indult. A mozgás örömét és a pazar kilátást azonban hirtelen fájdalom árnyékolta be: lepillantott, hogy megnézze, mi sebesítette meg a lábát, és ekkor látta meg a földből kiálló furcsaságot, melynek mibenlétét a mai napig nem sikerült egyértelműen megmagyarázni.
Tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy kőbe ágyazott elektromos csatlakozó, ám ez több, mint furcsa lenne, tekintve, hogy a lelet a vizsgálatok szerint körülbelül százezer éves. Petradoxként, illetve az enigma - rejtély - és megalit - megalitikus kor, újkőkorszaktól a bronzkorig - szó összetételéből enigmalitként is emlegetik. Valóban titokzatos, hiszen hogyan is készíthettek volna százezer éve elektromos csatlakozót, illetve kik?
Megvizsgálták
A lelet nagy része gránit, ebbe ágyazódott be az elektromos csatlakozónak tűnő rész három kiálló fémcsappal. Érdekes, hogy bár az látszik, a csatlakozószerű rész beágyazódott a kőzetbe, a rajta végzett vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen ragasztást vagy hegesztést. Olyan, mintha magas hőmérséklet hatására olvadtak volna egybe a külső és belső részek.
Az sem elhanyagolható tény, hogy az ősi konnektor vizsgálatok szerint enyhe mágnesességet mutat. Ohm-mérővel is megnézték, mely kimutatta, hogy vagy magas ellenállás vagy nyitott áramkör van a csapok között.
Az enigmalitba röntgen segítségével sikerült valamelyest bepillantani. Valamelyest, ugyanis belül egyfajta átláthatatlan anyagba vagy anyag mögé lehet rejtve valamilyen belső szerkezet, amit a röntgenvizsgálat nem képes felfedni. A megtaláló és tulajdonos, Williams nem engedi, hogy szétvágják a leletet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sok kérdés, semmi válasz
A legnagyobb kérdés az, hogy kerül egy konnektorcsatlakozó egy százezer éves kőbe, de a talányok sora itt még messze nem ér véget. Ha ez valóban egy elektromos csatlakozó, kik alkothatták meg azt? Lehetséges, hogy egy letűnt, fejlett civilizáció fennmaradt eszközéről van szó?
Williams még azt sem hajlandó elárulni, konkrétan hol találta meg a leletet, ami nagyban hátráltatja a dolog felgöngyölítését. Szkeptikusok szerint ez egyértelműen arra utal, hogy a tárgy egy ügyes hamisítvány, ám az azt vizsgálók szakértő tekintete valószínűleg már leleplezte volna a turpisságot. Az sem segít Williams-nek, hogy foglalkozása szerint villanyszerelő - létezhet akkora véletlen, hogy éppen ő találjon egy ilyen ősi szerkezetet? Bármi előfordulhat, mindenesetre 500 ezer dollárért hajlandó tőle megválni, ami több mint 132 millió forintnak felel meg.
OLVASD EL EZT IS!