Olyasmit találtak a kutatók, ami átírja az emberiség történetét
Az ősemberek a korábban véltnél hamarabb népesítették be a Földközi-tenger térségét.
Több tízezer évvel a korábban véltnél, már kétszázezer évvel ezelőtt is éltek Neander-völgyi és más ősemberek a Földközi-tengeri Nakszosz szigetén - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A McMaster Egyetem tudósai által vezetett nemzetközi kutatócsoport az évekig tartó ásatások eredményeit a Science Advances folyóiratban publikálta.
A feltárások megdöntötték azt a korábbi elméletet, hogy a Földközi-tenger térségét csak a modern ember népesítette be. A kutatók leletei azt igazolják, hogy az Afrikából elinduló ősemberek képesek voltak alkalmazkodni az európai körülményekhez.
Itt eddig nem keresték ősemberek nyomait
A Phys.org tudományos hírportálon ismertetett tanulmány vezető szerzője, Tristan Carter, a McMaster Egyetem antropológus professzora elmondta: egészen a legutóbbi időkig a világnak ezt a részét nem tartották relevánsnak az ősemberek kutatásához, de a leletek alapján újra kell gondolni a földközi-tengeri szigetek történetét. Carter a tanulmányt görög kollégájával, Dimitrisz Athanaszoulisz vezető archeológussal jegyzi.
Kőkorszaki vadászó emberek már több mint egymillió éve megjelentek az európai kontinensen, de korábban úgy gondolták, hogy a földközi-tengeri szigeteken csak kilencezer éve telepedtek le az első, földművelő emberek. Az elmélet szerint csak a modern ember volt elég felkészült arra, hogy arra alkalmas csónakkal át tudjon kelni a tengeren.
Minden feltétel adott volt az élethez
A tanulmány szerzői szerint viszont az Égei-tenger medencéjét sokkal korábban benépesítették az emberek, mint korábban hitték. A jégkorszak bizonyos periódusaiban a tenger szintje sokkal alacsonyabb volt, a kontinensek között szárazföldi útvonal húzódott, ezért az őskori emberek eljuthattak Stelidába, Nakszosz szigetére, és alternatív migrációs útvonal kötötte össze Európát Afrikával.
A régészek úgy vélik, a földközi-tengeri térség vonzó lehetett az ősember számára, mivel bővelkedett a nyersanyagokban, ami ideális a szerszámkészítéshez, és friss vizet is találtak. Carter hozzátette: a térségbe érkező, Neander-völgyieket megelőző emberi populációnak ugyanakkor egy merőben új környezethez kellett alkalmazkodnia, amelyben más állatok, növények éltek, új betegségek ütötték fel a fejüket, és ezért merőben új alkalmazkodási stratégiákra volt szükség.
A kutatók Stelidában csaknem 200 ezer éves leleltekre bukkantak. A kőkorszaki bánya köveiből az ősemberek és a Neander-völgyiek készítettek vadászathoz használt eszközöket. Ezekből rengeteg került elő az ásatások során.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az Égei-tengeren gyalog is át lehetett kelni 200 ezer évvel ezelőtt, de a tanulmány szerzői szerint az is lehetséges, hogy a Neander-völgyiek már képesek voltak olyan kezdetleges csónakok elkészítésére, amelyekkel rövidebb távolságokon át tudtak kelni. A most publikált kutatás a Stelida Régészeti Projekt keretében készült el, amelyben a világ minden tájról dolgoznak tudósok. Az ásatások 2013-ban kezdődtek Stelidában.
Fotók: Getty Images
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
3700 éve élt Ava, de ma is a szemébe nézhetsz
1987-ben egy Maya Hoole nevű régész különleges felfedezést tett a misztikus skót Felföld legészakibb zugában. Egy bronzkori nő maradványaira bukkant, melyek eltértek az addig megszokottól. Az asszony csontjai, koponyája és fogai 3700 éve nyugodhattak a skót Achavanich-ben, ezért elnevezték Avának. Több éves tudományos munka után Ava arcot kapott, és immár nemcsak a csontjait láthatjuk, hanem egy konkrét képet is róla.
3700 éve élt Ava, de ma is a szemébe nézhetsz: elképesztő rekonstrukció készült
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- történelem
- neandervölgyi