Az Oroszlánkirály bakivideójánál viccesebbet ma már nem fogsz látni
Utólag megrajzolták a színészek nyelvbotlásait a készítők.
Kevés olyan gyerek és fiatal felnőtt szaladgál a világban, aki ne látta volna az Oroszlánkirályt legalább egyszer. A DVD, majd később az internet megjelenésével természetessé vált, hogy bárki betekinthet a kulisszák mögé, és még a forgatás bakijait is megnézheti, előbbit az extrák között, utóbbit pedig a videómegosztókon. Az 1994-es rajzfilm bemutatásakor azonban még a videokazetta volt a legelterjedtebb adattároló, melyre az esetek többségében néhány előzetesen kívül csak magát a filmet rögzítették.
2011-ben, amikor megjelent a mese 3D-s változata, már sokkal fejlettebb volt a technika, így az alkotók mozgástere is nagyobb lett, és elkészült az Oroszlánkirály bakivideója, amit a napokban több portál is felkapott. A közel négyperces kisfilmben kimaradt jelenetek láthatók, illetve az állatok hangját kölcsönző színészek elhibázott pillanatai hallhatók, melyekhez a készítők később viccből az animációt is megrajzolták. A szöveg angol, de azok számára is élvezhető, akik nem beszélik a nyelvet.